Pán Péter egy fiktív szereplő Sohaország egyik hőse az elveszett fiúk vezére, 1902-es megjelenése óta töretlen kedvence a gyermekeknek és felnőttekenek egyaránt. Több film és színdarab is készült belőle.
Tartalomjegyzék:
Történet
Megjelenés
Képességek
Kulturális hatása
Pán Péter film
5 kérdés 5 válasz
Történet
Először A kis fehér madár című felnőtteknek szóló regényében jelenik meg, amit Barrie írt még 1902-ben. Legismertebb kalandját 1904. december 27-én egy színdarabban dolgozták fel és mutatták be 1911-ben az író a színmű alapján megírta a Péter és Wendy című regényét. Az 1904-es darab sikerének akkora hatása volt, hogy, a Hodder and Stoughton kiadó A kis fehér madár 13-18. fejezetét átdolgozva, valamint Arthur Rackham képeivel illusztrálva 1906-ban elkészítette és kiadta a Pán Péter a Kensington Parkban című regényt.
mesek.cc
mek.oszk.hu
babelmatrix.org
Megjelenés
Az író keveset árul el a külsejéről, inkább az olvasó fantáziájára bízza. A Péter és Wendyben megemlíti, hogy még tejfogai vannak. egy falevelekből varrt mosolygós fiúként mutatja be. A színpadi művekben egy nő játssza el hagyományosan. A Peter Pan in Scarlet című könyvben Geraldine McCaughrean említést tesz arról, hogy Péternek világos szőke haja és kék szeme van. Péter és a csillagfogók című regényben Répasárga haja manószerű füle és fénylő kék szeme van. A Disney filmekben rövid ujjú felsőt és harisnyát, valamint piros tollas kalapot visel.
iroklub.napvilag.net
datalinkek.com
hotdog.hu
Képességek
Egyik tulajdonsága hogy örökké fiatal marad. A Péter és Wendy című regényben az örök fiatalság titka hogy mindent el kell felejtenie a kalandjait és a tanult dolgokat. A Péter és a csillagfogókban a csillagpornak köszönheti ezt a képességét. A másik képessége a repülés. A kis fehér madár című regényben ezt úgy magyarázzák, hogy mint minden újszülött, részben ő is madár. A regényekben és a színdarabban tündérpor és örömteli gondolatok segítségével tanítja meg a Darling gyerekeket repülni.
„…az első előadások után a szülők kérésére bele kellett írnom a darabba, hogy a repüléshez mindenképp szükség van tündérporra, így meg lehet előzni, hogy további gyerekek próbálják ki otthon, és kelljen aztán orvost hívni hozzájuk.”
/J. M Barrie/
dydudu.hu
onceuponseries.gportal.hu
hvigszinhaz.hu
Kulturális hatása
A regény több irodalmi mű és paródia számára is ötletet adott. Humphrey Carpenter Tolkien életrajz írója szerint Tolkinennek ez a regény adta a Gyűrűk urában a tündék elírásának ötletét. Az 1953-as film után Walt Disney tovább szélesítette a felhasználási palettát. A Visszatérés Sohaországba című rajzfilm mellett találkozhatunk vele videojátékokban és Disney vidámparkban. A teljesség igénye nélkül használja a Pán Péter nevet több lemezstúdió, busztársaság és egy mogyorókrém gyártó cég is. Az 1960-as kubai gyerekeket kimenekítő akció is a Pán Péter hadművelet nevet kapta. Dr. Dan Kiley azokra a felnőttekre, akik nehezen válnak, felnőtté használja a Pán Péter szindróma kifejezést.
hrportal.hu
pozitivnap.hu
kultura.hu
Pán Péter film
A Pán Péter című regényt már többször több formában is megfilmesítették. A legismertebb a Disney egész estés filmje az 1953-as Pán Péter animáció. A 2003-as Pán Péter és az 1991-es Robin Villiams főszereplésével készült Hook című film is a Pán Péter című regényt filmesíti meg. Valamint az Én Pán Péter című film (2004) Johnnie Depp főszereplésével
port.hu
mozicsillag.cc
filmneked.com
5 kérdés 5 válasz
1 Mikor jelent meg először a Pán Péter? 1902-ben.
2 Mennyit árul el az író a főhős külsejéről? Keveset.
3 Milyen képességei vannak? Örök fiatalság és repülés.
4 Milyen kulturális hatása van? Sok más írót is megihletett.
5 Mikor készült az első Pán Péter film? 1953-ban a Disney egész estés animációjaként.
Reméljük cikkünk segítségükre volt!
Szép napot kíván az fk-tudas.hu szerkesztősége
A szerző ajánlja, olvasd el te is!
Afta
Mindszent
Fekete hattyú
Kis Ramóna
Julia Roberts