Christian Bale

Christian Bale

Christian Bale

Eredeti nevén Christian Charles Philip Bale, 1974. január 30-án született Haverfordwestben, Pembrokeshire megyében, Walesben. Felesége 2000-től Sandra Blazic, valamikor modellkedett. Egy lányuk született 2005-ben, Emmeline-nek hívják. Bale is aktív környezetvédő.

Tartalomjegyzék

Élete

Munkássága

A Harcos

Élete

Anyja, Jenny James Bale cirkuszi táncosnő. Ő és nővérei, Erin, Sharon és Louise cirkuszban dolgoznak. Apja, David Bale (dél-afrikai születésű) vállalkozó, kereskedelmi pilóta, tehetségmenedzser, környezetvédő aktivista. Nagyapja komikus, nagybátyja pedig színész. Tehetségét volt kitől örökölnie.
Gyermekkorát Angliában, Portugáliában, Amerikában töltötte. Iskolába Bournemouth, Dorsetbe járt, majd 16 éves korában otthagyta. Szülei elváltak 1991-ben. Korán otthagyta otthonát, és Amerikába költözött 17 éves korában apjával. Első színészi szerepét egy Lenor, majd egy zabpehely reklámban kapta. Már fiatalon fellépett a londoni West Enden.  28 éves korára színészként nagy népszerűségre tett szert.

Munkássága

Az Entertaintment Weekley szerint a 90-es évek fontos színésze lett. Mindegyik szerepét mély átéléssel és hitelességgel játssza el. Komolyan veszi a filmezést, valóságos kaméleon a szakmában. A szerepeiért mindenre képes: látványos fogyások, kigyúrt test, ha kell, vagy akár 2 hét alatt is megtanul táncolni …

Christian Bale, az átváltozóművész

Christian Bale, az átváltozóművész

Képforrás: stronglifts.com

Filmjei

1986. Anasztázia

1987-ben A nap birodalma (rendező: Steven Spielberg), valamint Mio Messzeországban

A legjobb ifjú színész díját kapta.

1989. V. Henrik

1990-ben A kincses sziget

1992. Rikkancsok

1993. Szving mindhalálig

1994. Kisasszonyok, Jütland hercege

1995. Pocahontas (csak hang)

1996. Titkosügynök és az Egy hölgy arcképe

1997. Metroland

1998. Bálványrock, Én kis állataim

1999. Szentivánéji álom és Mária, Jézus anyja c filmben Jézust alakította

2000. Amerikai Pszycho, Shaft

2001. Corelli kapitány mandolinja

2002. 2020. A tűz birodalma és Equilibrium, gyilkos nyugalom

2003. A gépész, Laurel Canyon

2004. Vándorló palota

2005. Batman: Kezdődik!, Az új világ, Nehéz idők

Christian Bale: Batman

Christian Bale: Batman

Képforrás: adventuresinpoortaste.com

2006. A tökéletes trükk, Nehéz idők, Hajnali mentőakció

2007. Hajnali mentőakció, Bob Dylan életei, Börtönvonat Yumába

2008. A sötét lovag (Batman 2.)

2009. Közellenségek, valamint a Terminátor: Megváltás

2010. A harcos

Golden Globe-díj: legjobb férfi mellékszereplő

Oscar-díj legjobb férfi mellékszereplő

Bafta-díj jelölés legjobb férfi mellékszereplő

Christian Bale

Christian Bale

Képforrás: filmyport.com

2011. Jí ling shí san chai

2012. Sötét lovag- Felemelkedés

2013. Amerikai botrány

Golden Globe-díj jelölés: legjobb színész, zenés film, vígjáték

A Harcos

Életrajzi dráma, amely egy bokszoló és testvére életéről, a nagy visszatérésről, a családi szeretetről és összefogásról szól. Ezért az alakításáért Christian Bale 2010-ben Oscar-díjat és Golden Globe díjat kapott.
A színész mindent megtett a szerep hiteles alakításáért, hiszen a kedvéért több kilót leadott, lefogyott. Hosszan tanulmányozták Wahlberggel a főszereplő, Mickey Ward bokszolói stílusát az Interneten, hogy az minél hitelesebben alakíthassa a szerepet. Mégis a mellékszerepet alakító Christiant jelölték Oscar-díjra, aki Mickey Ward testvérét és edzőjét alakítja a filmben. Ő egy drogos, lecsúszott alak a filmben, akinek az az egyetlen lehetősége a problémáján felülemelkedni, ha segíti testvérét, illetve megmutatja a „nagy visszatérést”. Ez sikerül is neki. A kikotoonline.hu kritikusa szerint a film egyaránt merít a Rocky film-ekből, a Millió dolláros bébiből, és a Dühöngő bikából. (port.hu)

A filmről

Rendező: David O. Russell
Forgatókönyvíró: Scott SilverPaul TamasyEric Johnson
Zeneszerző: Michael Brook
Operatőr: Hoyte Van Hoytema
Producer: Dorothy AufieroDavid HobermanTodd LiebermanPaul Tamasy
Vágó: Pamela Martin

Szereplő(k):
Mark Wahlberg (Mickey Ward)
Christian Bale (Dicky Eklund)
Amy Adams (Charlene Fleming)
Melissa Leo (Alice Ward)
Mickey O’Keefe (saját maga)
Jack McGee (George Ward)
Melissa McMeekin (‘Kicsi Alice’ Eklund)
Bianca Hunter (Cathy ‘Pork’ Eklund)
Erica McDermott (Cindy ‘Tar’ Ecklund)
Jill Quigg (Donna Eklund Jaynes)

Részlet a filmből:

További információk:

hu.wikipedia.org

port.hu

en.wikipedia.org

christianbale.lap.hu

hungarian.imdb.com (angol nyelvű)

christianbale.fan-site.hu

en.wikipedia.org

topics.nytimes.com

filmkatalogus.hu

thefightermovie.com

imdb.com

nytimes.com

kiskegyed.hu

napidoktor.hu

moviebarlang.blog.hu

olvassbele.com

5 kérdés, 5 válasz
1. Honnan örökölte tehetségét Christian Bale? – Természetesen a családjából, hiszen anyja és testvérei a cirkusz világában, nagybátyja a filmszakmában, nagyapja pedig komikus.
2. Hogyan készül a szerepeire? – Teljes átéléssel készül a szerepeire, ami azt jelenti, hogy mindent megtesz a szerepért, akár több kilót is képes lefogyni.
3. Melyik filmjéért kapott Oscar-díjat? – A Harcos című életrajzi dráma férfi mellékszerelőjeként érdemelte ki a díjat.
4. Hány filmben játszott eddig? – 1986-tól 2013-ig összesen 40 filmben szerepelt.
5. Miről szól a Harcos című film? – Egy híres bokszolóról, Mark Wahlbergről, annak testvéréről és edzőjéről, Dicky Ecklundról.

A szerkesztő ajánlja, olvasd el te is:

Dátum

Lord-ultima

Cső

Szilaj

Algopyrin

Gönci

Reméljük, tudtunk segíteni.

További szép napot kíván az fk-tudas.hu  csapata!

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Nem az okos, aki sokat beszél. (orosz közmondás)
A tudás hatalom. (Sir Francis Bacon)

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.