Gönci kajszibarack

Gönci

Gönci

Melléknév, a Gönc főnévből képzett szóalak. Gondolhatunk Gönc városra, amely Miskolctól 65 km-re fekszik. Gondolhatunk Gönci Gábor tévés személyiségre is, vagy akár a gönci barackpálinkára is.

Tartalomjegyzék

Gönc története

Történet

Pálinka

Barackfesztivál

Gönci Gábor

Gönc város története

Gönc címere

Gönc címere

Gönc a Hernád folyónál fekszik, Borsod-Abaúj-Zemplén megye legészakibb települése, a Gönci járás központja. Régen a királynéi német településfalvak egyike volt. Ma a lakosság 94%-a vallja magát magyarnak, 6% roma származású.

A települést először 1219-ben említik egy oklevélben. A tatárjárás után a vizsolyi ispánság tagja lett. Az 1280-as években az Aba nemzetség hatalma alá került, várat építettek, ahonnan a közelben fekvő vármegyéket kormányozta Aba Amadé. A várat először 1304-ben, a szászok ostromolták meg, de nem sikerült elfoglalniuk. Később, 1312-ben Károly Róbert ostromoltatta meg a várat, amit el is foglaltak. A város az egri püspök fennhatósága alatt állt, kegyura a királyné volt. Péntekenként hetivásárt tartottak, s a szőlőtermesztés központja volt. 1333-ban már mezővárosi rangot kapott. Később a husziták, majd a török uralom idején a magyar lakossága többségbe került. Itt fordította le Károlyi Gáspár a Bibliát. 1687-től egy ideig itt volt a székhelye a sárospataki református főiskolának. A szőlőtermesztés következménye, a borkészítés. A városnak fontos szerepe volt a tokaji borok kereskedelmében, mivel a településen keresztül mentek át az ún. borutak.

A híres gönci hordót, mely a gönci kádárok „alkotása”, bortárolásra használták.

Űrmértéke a XVII. Század elejéig 352,5 l és 176,25 l;  a XVII. század további részében 201,44 l és 100,72 l; a XVIII. századtól csak egyféle: 151,07 l; 1807-től 147,73 l; 1 gönci hordó = 2,5 akó = 160 icce = 136 liter.

Gönci hordó

Gönci hordó

Gönc a 19. században elveszítette városi és kereskedelmi jelentőségét, de 2001-től újra város lett. Ma polgármestere: Sivák János. Lakóinak száma: 2059 fő.

Nevezetességei

Régi zsidó temető
Károlyi Gáspár Múzeum és Bibliakiállítás a református templom mellett

Huszita-ház-Tájház-Gönc

Ma műemlék tájház, amely a 17-18. században épült.

Címe: 3895 Gönc, Kossuth Lajos u. 85.

Telefon: 06/70 775-4370, vagy 06/46 588-235

E-mail: gonckonyvtar@citromail.hu

Nyitva tartás: ápr. 15-okt. 15. Kedd-vasárnapig 10-18 óráig. Bejelentkezés után is fogadnak csoportokat.
Régen lakóház volt, 3 része van, a tisztaszoba, a konyha, a kisszoba, valamint lenn a pince, és kamra. Ma az ide látogatók betekinthetnek az akkori borkereskedők életébe, valamint a helyi fazekasok, bognárok, kádárok, szénégetők, molnárok hétköznapi életébe. A pincében lévő kiállításon megtekinthetik a híres gönci hordót is, amely 136,6 literes. Itt őrzik a pálos kolostorrom megmaradt kőablakát.

Pálffy-kastély

Műemlék épület, mely napjainkban gyermekotthonként működik. Nem látogatható.

Címe: 3895 Gönc, Kossuth Lajos utca 83.
1780-ban épült copf stílusban, azaz klasszicizáló késő barokk stílusú, mely a copfra emlékeztető díszítőelemről kapta a nevét. Később átalakították eklektika-us stílusúvá, amelyre a több kor jegyeit vegyesen uraló díszítőelemek a jellemzők. Homlokzata timpanonos bejáratú, mely a görög épületeknél bajelhárító szerepet töltött be, s sajátos díszítőeleme az épületeknek.

Károlyi_Gáspár szobra

Károlyi Gáspár szobra

Károlyi Gáspár szobra

Göncön, a református templom kertjében áll, tisztelegve előtte a teljes magyar Bibliafordításért.

Eredeti neve Radicsics Gáspár, de magát szülővárosról, Nagykárolyról nevezte Károlyinak. Iskoláit Nagykárolyban kezdte, Brassóban folytatta, majd a Wittenbergi Egyetemen tanult. Hazatérése után Göncön református prédikátor, majd esperes lett. 1566-ban ő hívta össze a gönci zsinatot, 1572-ben újjáépíttette a leégett templomot, majd 1591-ben ott is halt meg. Szobrát 1890-ben avatták fel.

Tiszteletére Reményik Sándor írt verset.

Reményik Sándor: A fordító
Károli Gáspár emlékezetének

Alkotni könnyebb: a szellem szabad,
A képzelet csaponghat szerteszét,
Belekaphat a felhők üstökébe,
Felszánthatja a tenger fenekét,
Virágmaggal eget-földet bevethet,
Törvénnyé teheti a játszi kedvet,
Zászlóvá a szeszélyt, mely lengve lázad,
S vakmerőn méri Istenhez magát…
Az alkotás jaj, kísértetbe is visz.
A fordítás, a fordítás – alázat.
Fordítni annyit tesz, mint meghajolni,
Fordítni annyit tesz, mint kötve lenni,
Valaki mást, nagyobbat átkarolva
Félig őt vinni, félig vele menni.

Az, kinek szellemét ma körülálljuk,
A Legnagyobbnak fordítója volt,
A Kijelentés ős-betűire
Alázatos nagy gonddal ráhajolt.
Látom: előtte türelem-szövétnek,
Körül a munka nehéz árnyai:
Az Igének keres magyar igéket.
Látom, hogy küzd: az érdes szittya nyelv
Megcsendíti-e Isten szép szavát?
És látom: győz, érdes beszédinek
Szálló századok adnak patinát.
Ó, be nagyon kötve van Jézusához,
Félig ő viszi, félig Jézus őt.
Mígnem Vizsolyban végül megpihennek,
Együtt érve el egy honi tetőt.
Amíg mennek, a kemény fordítónak
Tán verejtéke, tán vére is hull,
De türelmén és alázatán által
Az örök Isten beszél – magyarul.

Kolozsvár, 1929. március 12.

Pálos_kolostor_(Gönc) rom

Pálos kolostorrom, Gönc

Pálos kolostorrom, Gönc

A XIV. században épült, Gönc határában áll a tengerszint felett 320 méterre. Megközelíthető a piros turista jelzésen 5 km-es gyaloglással, vagy Telkibányától szintén a piros jelzésen Potácsházát érintve. A kolostort a pálos szerzetesek kezdték építeni, majd 1420-ban szentelték fel az oltárokat. Később a reformáció elterjedésével lerombolták, majd a XX. század elején meg akarták állítani további romlását.  1985-ben régészeti feltárást végeztek, minek következtében tovább romlott állapota.

Légifotókat láthatnak róla itt: civertan.hu

Az Amadé-vár romjai

Amadé várrom

Amadé várrom

A pálos kolotorromtól néhány kilométerre áll 650 m-re a tengerszint felett. A 13. század 2. felében épült, majd elhagyták. Amadé nádor építtette. Összetűzésbe keveredett a királlyal, IV. Lászlóval, aki megostromolta, de nem sikerült elfoglalnia. Az Árpád-ház kihalás után Károly Róbertet támogatta, de később kegyvesztett lett, s fiait is kivégezték. Várát Drugeth Fülöp parancsnoksága alá helyezték. Luxemburgi Zsigmond uralkodása idején a Bebek testvérek kapták meg a várat, akik hagyták lepusztulni.
Ha szeretnék megtekinteni a vár romjait egy túra keretében, akkor már csak egy tornya faltöredékeit láthatják. De így is érdemes ellátogatni oda, mivel gyönyörű kilátás nyílik észak felé. Jó időben ellátni Kassáig, illetve a Nagy-Milicig.

Gönci barackpálinka

Hungarikum, amely a Gönc környékén termett sárgabarackból készül. Színe halványsárga, erőteljes, kajszibarack illatú, jellegzetes zamatú szeszesital. A XIX. századtól a Gönc határában lévő szőlősterület kisebb lett, mivel a baracktermesztés is egyre népszerűbb lett. A gönci barackpálinka névhasználatára jogosult 2009-től a Boldogkő-Fruit Kft. és a Miskolci Likőrgyár Zrt.

Gönci Barackfesztivál

2013. július 12-14. között rendezték meg a II: Gönci Barack Fesztivált Boldogkőváralján. A rendezvény kitalálója a Bestillo Pálinkaház volt. A cél az volt, hogy megismertessék a szűkebb és tágabb környezettel az egyedülállóan zamatos gönci barackból készült pálinkát. A 2012-es rendezvény sikerén felbuzdulva az idén is megrendezésre kerülő fesztivál barackérés idejére esett. A pálinka mellett helyi gasztronóniai finomságokat is megkóstolhattak az érdeklődők. Pl. baracklekvár, szörp, fagyi, stb. Színes programokkal várták az ide látogatókat. Jövőre is biztosan megrendezik az immár hagyománnyá váló fesztivált.

Gönczi Gábor

Tévés személyiség: műsorvezető, riporter, szerkesztő. Felesége Tatár Csilla. A Napkelte műsorában kezdte pályáját 1975-ben, majd az RTL Klub csatornánál folytatta. A Smile Showtime Band tagja.

Képforrás:

keptar.oszk.hu

geocaching.hu

szallasweb.instantweb.hu

tudasbazis.sulinet.hu

hegyaljakapuja.hu

További információk:

hu.wikipedia.org

hu.wikipedia.org

museum.hu

hu.wikipedia.org

hu.wikipedia.org

muemlekem.hu

vizsoly.hu

terkepcentrum.hu

hu.wikipedia.org

fvm.gov.hu

selection.hu

palinka.com

fesztivalkalauz.hu

storyonline.hu

rtlklub.hu

port.hu

5 kérdés, 5 válasz:

1. Hol található Gönc? – Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Hernád folyónál

2. Milyen látnivalókkal büszkélkedhet a város? – Huszita-ház, Károlyi Gáspár szobra, pálos kolostorrom, Amadé várrom, stb.

3. Mennyi az űrmértéke a híres gönci hordónak? – 136 liter

4. Mivel foglalkoztak régen a gönciek? – szőlőtermesztés, majd baracktermesztés, kereskedelem

5. Mi jellemző a gönci barackpálinkára? – hungarikum, zamatos, világossárga szeszesital; Boldogkőváralján rendezték meg a II: Gönci Barack Fesztivált

A szerkesztő ajánlja, olvasd el te is:

Dátum

Lord-ultima

Cső

Szilaj

Algopyrin

Reméljük, tudtunk segíteni.

További szép napot kíván az fk-tudas.hu  csapata!

 

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Nem az okos, aki sokat beszél. (orosz közmondás)
A tudás hatalom. (Sir Francis Bacon)

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.