Újszülött

A kisgyermek első 4 hetes élettani szakasza az újszülöttkor. Minden újszülött egyéni alkattal és habitussal jön a világra. Aki még nem látott frissen született kisbabát, azt hiheti, hogy úgy jönnek világra, mint a filmekben, pedig nem így van. A szülőcsatorna alagútja fárasztó útvonal a világrajövetel során. Addig, amíg az oxigén nem jut el az egész testükbe, sötétvörös és kékeslilás színűek a babák. Karakterüktől függően most született aggastyánoknak álcázott csecsemőnek is tűnhetnek. A koponya rugalmas alkalmazkodása miatt a hüvelyhez, deformált, csúcsos fejformájuk lehet, ami lassan alakul szabályos gömbölyű fejjé. A nemi szerveik duzzadtak lehetnek. A körmeik már a születéskor hosszúak. A időben született babák súlya 2500-4500 g között van, aki ettől kisebb koraszülött. Hosszuk 50 cm körül mozog.

A babák az evésen és alváson kívül sokszor sírnak is, amelynek okát sokszor nehezen találják ki a szülők. A sírás oka lehet alkalmazkodási zavar, a külvilág zajai, fényei, mozgások megzavarhatják illetve az emésztőrendszer változásával a táplálkozás hasfájáshoz vezethet.

Táplálása

Már a kórházban kitapasztalható a táplálék mennyiségének fogyasztása, de nem árt otthon is odafigyelni a pontos adagolásra. Átlagosan napi 6-7 etetés szükséges.

vital.hu

kismamablog.hu

informed.hu

szuloklapja.hu

babatippek.hu

boldogkismama.network.hu

csaladivilag.hu

csoppkendo.hu

lll.hu

Betegség

Sárgaság

Ellátás

Hallásvizsgálat

Alvásigény

Éjszakai alvásigény
Nappali alvásigény
Hányszor alszik?
Milyen hosszan alszik?
Mennyit tud ébren lenni?
Újszülött
12-14 óra
4-5
1-3 óra
30-60 perc
1 hónapos
12-14 óra
4-5
1-3 óra
30-60 perc
2 hónapos
12-13 óra
4
1-2 óra
1-1,5 óra
3-5 hónapos
11-12 óra
3
30-90 perc
1,5-2 óra
5-7 hónapos
11-12 óra
2
30-90 perc
2,5-3 óra
7-10 hónapos
10-12 óra
2
1-1,5 óra
3-4 óra
10-12 hónapos
9-12 óra
1-2
1-2 óra
4-5 óra
12-18 hónapos
9-12 óra
1-2
1-2 óra
5-6 óra
18-24 hónapos
9-11 óra
1
1,5-3 óra
5-7 óra
24-36 hónapos
9-11 óra
1
1-2 óra
6-9 óra

Újszülött-kor című film – fürdetés részlet

Újszülött kezdőcsomag

Babaruhák,felszerelések.

babasmamas.hu

babafalva.hu

Újszülött fotózás

fotózás

fotózás

artanett.hu

andreadomjan.com

dfoto.hu

creaphotography.hu

elkapottpillanatok.hu

Újszülött-kor című film – fürdetés részlet

Vásárlás

Újszülött pelenka

pelenkaonline.hu

arukereso.hu

pampers.hu

lilianabababolt.hu

mamamibolt.hu

Ruha

ruhafalva.hu

otto.hu

olivia-babaruha.hu

Babakocsi

babaszafari.hu

brendon.hu

argep.hu

matti.hu

Tápszer

naturagyogyszertar.hu

gyerekabc.hu

Egyéb:

csecsemofulbeloves.hu

Baba sapka

csaladhalo.hu

Játékok

Cumi

Kenguru

Újszülött adó, lakcím-és taj kártya igénylés

elintezzuk.hu

pest.imami.hu

csaba.imami.hu

baba.zug.hu

nlcafe.hu

Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány

6720 Szeged, Korányi fasor 14-15.
Telefon: +36 62 545-328

Mobil: +36 20 4100-901
e-mail: pinter.sandor.1@med.u-szeged.hu

ujszulottmentokszeged.com

Újszülött köszöntők

szertartasvezetes.hu

hotdog.hu

nlcafe.hu

alliteracio.eoldal.hu

Újszülött látogatás

kiskegyed.hu

Kép forrás:

noiportal.hu

babafotozas-pecs.blogspot.sk

Forrás:

kismamablog.hu

tetra.ro

Reméljük tudtunk segíteni.

Szép napot!

FK-Tudás Csapata

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Advertisement

0 comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.