Medárd

Medárd

Szent Medárd VI. században élt frank püspök volt. A jó időjárásnak, a szüreti munkának, a gabona aratásának és néhol a borászok, sörfőzők, fogfájósok védőszentje is. Emléknapja június 8-án van. Nevéhez több babona fűződik, köztük a legelterjedtebb: ha ezen a napon esik, negyven napig esni fog.

Tartalomjegyzék:

Medárd
Szent Medárd
Medárd napi hiedelem
Medárd napi időjárás
Medárd névnap
5 kérdés – 5 válasz

Medárd:

Szent Medárd:

Szent Medárd frank püspök volt, aki a VI. században élt. 456 körül született a pikárdiai Salency-ben. Édesapja, Nectardus nemesi származású frank ember volt, édesanya, Protagia pedig gall-római volt.

Gyermekkorában megmutatkozott intelligenciája, vallás iránti érdeklődése. Saint Quentin, Vermand és Tournai városokban tanult, majd 33 évesen szentelték pappá, 530-ban tartományának püspökévé nevezték.

Saint Medard3

Szent Medárd

Szent Medárd a flandriaiak megtérítője volt, aki fáradságot nem sajnálva járta egyházmegyéjét és ahol csak tehette a hitet hirdette. A népvándorlással érkező pusztító vandálok miatt áttette székhelyét Noviomagusba és később ezt egyesítette Tournával. Ennek köszönhetően a két város püspöki irányítású maradt ötszáz esztendőn keresztül. Életében nagy köztiszteletnek örvendett és Észak-Franciaországban ma is őrzik emlékét.

545. június 8-án halt meg.

A keresztény egyház június 8-ára tette emléknapját. Szent Medárdot nevezik még Merdádnak, vagy Merdádusnak is.

Védőszentje a jó időjárásnak, a szüreti munkáknak és a gabona aratásának is. Gyakran ábrázolják nyitott szájjal nevetve, ami miatt a fogfájósok védőszentje is lett. De hozzá fohászkodnak egyes vidékeken a borászok, sörfőzők, szellemileg visszamaradottak, a rabságban sínylődők és a gyermekre vágyók is.

Nevéhez fűződik az első rózsaünnepély.

Medárd napi hiedelem:

Medárdot írásos formában 1462-ből származó kéziratos brevirárium naptárában említették legelőször. Azt jegyezték be a naptárba, hogy a német parasztok hiedelme szerint, ha ezen a napon (június 8.) esik az eső, akkor az ezt követő negyven napon is esni fog. De igaz volt ez fordítva is, vagyis ha azon a napon nem esik, negyven napos szárazság következik.

Ezzel párhuzamosan azonban ez a hiedelem már egész Közép-Európában elterjedt.

Nevéhez számos időjárási megfigyelések és szabályok kötődnek.

Nem véletlenül negyven napot említenek a Medárd napi hiedelem kapcsán, ugyanis a negyven bibliai szent szám. A szájról szájra terjedő monda szerint Medárd imádsága miatt negyven napos eső mosta szét azt a jókedvű, vigalomban táncoló társaságot, ami nem hallgatott Medárd intő szavaira.

Magyarországon is vannak Medárd napi szokások. Az algyői asszonyok nagy kakast fürdetnek meg, ha esőre lenne szükség, de az nem esik.

A göcsejiek a június 8-i nap esőzéséből következtették ki, hogy jó termés lesz-e szőlőből, vagy sem.

Az eleki németek és a pincehelyi magyarok szerint ezen a napon kezdődött a bibliai özönvíz.

Pákolitz István: Medárd

Pityegi Latyak Medárd:
a jó időt tőle ne várd;
őkegyelme fütyül terád,
eljegyezte Vizy Terát.

Medárd nevéhez fűződik a rózsaünnepély, amikor a hajadonok közül kiválasztják a rózsakirálynőt, fejére pedig rózsakoszorú kerül. Ezen a napon sem tóban, sem folyóban nem szabad a hajadonoknak fürdeniük, mert a vízben megbújó vízi lényeg elveszik a fürdőző életét.

Közép- és belső ázsiai szkíta és hun utódnépek körében is ismernek ilyen babonákat, amikor bizonyos napokon tartózkodnak a fürdéstől, tűzgyújtástól.

Medárd már életében legenda főszereplőjévé vált. Az egyik ilyen legenda szerint az ifjú Medárdot egy kitárt szárnyú sas mentett meg a zuhogó esőtől.  Egy másik szerint Medárd apja kedvenc lovát egy parasztnak adta. Ezután hatalmas eső zúdult a területre és mindenki csurom víz lett, kivéve Medárdot, mert a feje felette köröző sas megóvta őt.

Saint Medard

Medárd ábrázolása

A vallási témájú alkotásokon gyakran ábrázolják Medárdot egy feje felett repülő sassal. Emiatt is vált a jó időjárás védőszentjévé.

Saint Medard2

Medárd feje felett a sas

Medárd naptól az oroszlán haváig 44-45 nap telik el, és ebbe beletartozik a Rák hava, ami köztudottan esős, nedves állatövi jegy. A rák víz jegy, aminek védnöke a Hold, amely pedig az esőzéseket és az áradásokat uralja és irányítja.

Medárd napi időjárás:

Ha június 8-án esik, akkor negyven napig esik. Igaz ez fordítva is, vagyis ha Medárd napján jó idő van, ugyanez várható az azt követő negyven napon is.

Június 8-a időjósoló nap. Hazánkban is jól ismert ez a nap. Az évszázados megfigyelések alapján, ha Medárd napon esik, akkor hosszan tartó esőzés, felhős időjárás lesz a jellemző.

Rain

Tartós esőzés

Ha ugyanez a nap napsütéses, akkor hosszan tartó szárazság, aszály várható.

Természettudományos magyarázata a Medárd napi időjárásnak az, hogy június havában a szárazföld belső területei felmelegednek, a meleg levegő feláramlásával a helyébe nehezebb, párás légtömegek áramlanak. Ezek hozzák az esőt, zivatart. Hazánkban amúgy is június a legcsapadékosabb hónap. Tavasszal és nyár elején, azaz júniusban esik le a legtöbb csapadék országunkban.

Medárd névnap:

Medárd nap június 8-án van. A germán Machthard névből ered, annak Medardus latin változatából.

Elemeinek jelentése: hatalom + erő, merész.

Becézése: Medus, Medi.

5 kérdés – 5 válasz:

1. Ki volt Szent Medárd? Válasz: Szent Medárd VI. században élt frank püspök volt.

2. Mikor halt meg Medárd? Válasz: 545. június 8-án halt meg.

3. Minek védőszentje Szent Medárd? Válasz: Védőszentje a jó időjárásnak, a szüreti munkáknak és a gabona aratásának is.

4. Mikor van Medárd nap? Válasz: Medárd nap június 8-án van.

5. Melyik a legismertebb Medárd napi hiedelem? Válasz: Ha június 8-án esik, akkor negyven napig esik, és igaz ez fordítva is. Vagyis ha Medárd napján jó idő van, ugyanez várható az azt követő negyven napon is.

Tartalom:

Ladó János, Bíró Ágnes: magyar utónévkönyv. Budapest: Vince Kiadó, 1998
Jeles Napok
Rosta Erzsébet honlapja

Képek:

Kiemelt kép
Szent Medárd
Medárd ábrázolás
Medárd feje felett a sas
Tartós esőzés

 

Reméljük tudtunk segíteni.

Kellemes napot!

fk-tudas.hu szerkesztősége

 

Szerkesztő ajánlja, olvasd el ezeket a témákat is:

Némó

Leonardo DiCaprio

Húsvét

Lakberendező

Állatvédelem

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.