Balatonszárszó Somogy megyében a Siófoki járásban található község. 1922 – ig Szárszó néven volt ismert. 1973 -ban lett nagyközséggé nyilvánítva. Keletről Balatonföldvár, Nyugatról Balatonőszöd és Balatonszemes, délről Szólád határolja. Itt halt meg az egyik legnagyobb magyar költő József Attila.
Tartalomjegyzék:
Szárszó találkozó
1943
Szárszó TV
Krokodil Zoo
5 kérdés 5 válasz
Szárszó találkozó
A Szárszó találkozó egy 1993 óta megrendezett értelmiségi találkozó. 2003 -ig minden év júniusában megrendezték, majd kilenc év szünet után 2013 – ban rendezték meg újra. Célja hogy a közélet meghatározó személyiségeit egy fedél alá hozza. A találkozót Farkasházy Tivadar hozta létre, célja az volt hogy fórumot léptessen életbe és összehozza a közélet fontosabb szereplőit, megvitatva az ország különböző területeit érintő problémákat. A találkozót humoristák zenekarok és egyéb fellépők tették színesebbé és élvezetessé.
szarszoitalalkozo.hu
index.hu
hvg.hu
1943
1943 augusztus 23 -ától 28 -ig tartott a Szárszói Konferencia. A konferencia tagjai (Püski Sándor, Németh László, Kodolányi János, Veres Péter, Erdei Ferenc, Karácsony Sándor Féja Géza, László Gyula, Szabó Pál, Jócsik Lajos, Nagy István, Szabédi László) megvitatták Magyarország háború utáni helyzetét. A legelevenebb érdeklődést Erdei Ferenc és Németh László vitája váltotta ki. Erdei az esélyek alakulásából már kirajzolódni látszó ‘szocializmus’, utóbbi a kapitalizmus és a szocializmus közötti ‘harmadik út’ mellett érvelt. A résztvevők döntő többsége az utóbbival rokonszenvezett. Részt vettek a vitában a munkás és paraszt fiatalok egyaránt. Valamint a Magyar Református Diákok Szövetsége. Körülbelül 600 fő.
lexikon.katolikus.hu
mno.hu
reformatus.hu
Szárszó TV
A Szárszó TV Balatonszárszó helyi érdekű televíziós csatornája. Alapvető célja a lakosság tájékoztatása és a település bemutatása. A televízió műsorai között helyt kapnak a programtájékoztatók, kulturális magazinok és egyéb fontosabb információk. A csatornát a szerkesztők és a szervezők igyekeznek színessé élvezetessé tenni mindenki számára. Természetesen mivel helyi érdekű csatornáról van szó ezért nem érhető el mindenki számára. Elsősorban azok tekinthetik meg akik Balatonszárszón vagy környékén laknak.
balatonszarszo.hu
balatonszarszo-city.com
kozigallas.gov.hu
Krokodil Zoo
A Krokodil Zoo-t 1990 – ben hozták létre. 2004 -óta mint állatkert üzemel. Nemcsak krokodilok hanem mindenféle színes állat meglelhető itt, 1300 m2 -n. A krokodilok nem egészen 5 cm -ről is megcsodálhatóak, egy 2 cm vastag üveg mögül. Az állatkert mindenben megfelel az Európai Unió által támasztott követelményeknek. Az állatokat szakképzett ápolók, gondozók és orvosok látják el, környezetük megfelelően van kialakítva.
krokodilzoo.hu
programturizmus.hu
sonline.hu
5 kérdés 5 válasz
1 Mikor lett Szárszó nagyközség? 1973.
2 Hány év szünet után rendezték meg a Szárszó találkozót? Kilenc év.
3 Hány fő vett részt az 1943 – as Balatonszárszói konferencián? 600 fő.
4 Mi a Szárszó TV feladata? Tájékoztatni a lakosságot.
5 Mikor lett állatkert a Krokodil Zoo? 2004 -ben.
Reméljük cikkünk segítségükre volt!
Szép napot kíván az fk-tudas.hu csapata!
A szerkesztő ajánlja, olvasd el te is:
Vemhes
Csobánka
Tiberium
Apor
Telenovella