Jézus

Jézus

A keresztény hitvallásban Jézus Krisztus (Iesus Christus, latin) Isten egyszülött Fia. Született Betlehemben,  szűz Máriától.

Jézus neve

Jézus- Jesua- Jehosua- Javeh a szabadító

Jézus- Jesua- Jehosua- Javeh a szabadító

Jézus:

A név jelentése szabadítót jelent a Josua ( héber) név megfelelője. A zsidó vezető Józsué arábi nyelvben  vagy Jehósua (Ószövetségben) Jelentése az Úr a Megváltó jelentése Jahave megvált

Krisztus:

Jelentése felkent, héberül Messiás

Isza:

a muzulmánok hívták így Jézust

Názáreti Jézus:

A keresztények szólították ezen a néven (Mária szülővárosa)

Immánuel:

Jelentése velünk az Isten

Forrás:

katolikus.hu/

krisztus.ro/

hidfo.net/

wikipedia.org/

Kép forrás:

fk-tudas.hu/

Jézus születése

Jézus születése

Jézus születése

Jézus születésének napja

Jézus Krisztus születésének napját több szemszögből próbálták megfejteni a tudósok, de a mai napig is sok homály takarja, biztosan azt Tudjuk, hogy Jézus megszületett.

  1. 6. században élt római apát Dionysius Exiguus javasolta hogy időszámításunkat Jézus születésének napjával kezdődjön, Lukács evangéliumából (3) indult ki. Tibériusz 15. éve uralkodott,mikor Jézus megkeresztelkedett, aki ekkor 30 -as éveiben járt.
  2. Jézus születése, Heródes uralkodása és a gyermek gyilkosságok (Máté evangéliuma). Heródes Kr.e. 4  az első hónapban (niszán) halt meg, tehát Jézus előbb született.
  3. A Jézus templomba megy 12 évesen (kr.u. 9 áprilisában) ebben az esetben Jézus Kr.e. 6- ban vagy 5- ben született (L2, 8-9)

Forrás:

mult-kor.hu/

katolikus.hu/

wikipedia.org/

felfedezesek.hu/

Kép forrás:

fk-tudas.hu/

Máté evangéliuma szerint

Jézus anyja,Mária Józsefnek volt a jegyese, mikor a Szentlélektől áldott állapotba került. József (férj) igaz ember, s nem hagyta volna szégyenben Máriát, titokban akarta útjára bocsátani. Mielőtt ezt megtette volna az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, ezt mondta: (Mte.:1, 20- 21)

“József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van!
Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.”

Oka, hogy beteljesedjék az Úr mondott a próféta által ( Mte.: 1, 23)

 „Íme a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve.”

Jelentése: Velünk az Isten.

József, felriadt álmából, s az Úr angyala parancsára, magához vette feleségét Máriát, és nem érintett míg fia meg nem született, akit Jézusnak nevezett. Betlehemben Heródes király idejében, Jézus születésekor, napkeletről bölcsek érkeztek Jeruzsálembe s kérdezték (Mt.:2,2):

 “Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.”

Heródes királyt, és egész Jeruzsálemet nyugtalanság fogta el. Összehívatta főpapokat és írástudókat tőlük kérdezte hol születik meg Jézus. Azok erre azt felelték (Mt.e.:2, 5-6):

 ” Júda Betlehemében – válaszolták -, mert így jövendölt a próféta:
Te Betlehem, Júda földje, egyáltalán nem vagy oly kicsi Júda nemzetségei közt, hisz belőled származik majd a vezér, aki népemnek, Izraelnek pásztora lesz.”

Heródes titokban a bölcsektől, megkérdezte a csillag feltűnésének idejét, Betlehembe küldte őket (Mt.e.: 2,8):

 “Menjetek – mondta -, s szerezzetek pontos értesülést a gyermek felől! Ha megtaláljátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki.”

Elindultak, és észrevették a csillagot, előttük ment, amíg meg nem érkeztek, és akkor megállt a hely fölött, ahol a gyermek volt. Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Más úton tértek hazájukba, mert az álomban kijelentést kaptak, ne menjenek vissza Heródeshez.

Az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt

“Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok neked, mert Heródes halálra fogja kerestetni a gyermeket.”

Ő pedig felkelt, az éjszaka közepén, a gyermeket és anyját Egyiptomba vitte. Heródes haláláig ott voltak, hogy beteljesedjék a jövendölés az, amit az Úr mondott a próféta által:

“Egyiptomból hívtam el fiamat.”

Heródes nagy haragra lobbant mikor a bölcsek nem tértek vissza, Betlehemben és környékén megölette a kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermeket..

Ekkor teljesedett be az, amit Jeremiás prófétált:

“Hang hallatszott Rámában, nagy sírás és jajgatás. Ráhel siratta gyermekeit, és nem akart megvigasztalódni, hogy már nincsenek.”

Heródes meghalt, az Úr angyala ismét megjelent József álmában.

“Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj Izráel földjére, mert meghaltak azok, akik a gyermek életére törtek.”

József felkelt, vitte a kis Jézust és Máriát,  Izráel földjére.

Lukács evangéliuma szerint:

Jézus születése
Jézus születése

Augustus császár rendeletet adott ki népszámlálásra. Ment mindenki a maga városába, hogy összeírják. József is a galileai Názáretből Júdeába ment, Dávid városába ( Dávid nemzetség leszármazottja), Betlehembe, hogy összeírják jegyesével, Máriával aki már várta a kis Jézus érkezését. Megszülte elsőszülött fiát, pólyába rakta, és a jászolba fektette, csak itt jutott számukra hely. Az Úr angyala megjelent a pásztoroknak (akik a szabadban tanyáztak és őrizték a nyájat), körülragyogta őket az Úr dicsősége. Az angyal pedig ezt mondta (L.e 2,10-18):

 Ne féljetek, mert nagy örömet hirdetek néktek, mely az egész nép öröme lesz. Ma született az Üdvözítő Dávid városában, Betlehemben. Ő az Úr Krisztus. …Egy kisgyermeket találtok bepólyálva a jászolban. Hirtelen mennyei angyalsereg jelent meg és ujjongó dicséretet énekeltek:
– Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jóakarat!”

Az angyalok a mennybe mentek, és a pásztorok el indultak Betlehembe, ott találták Máriát, Józsefet, és a jászolban a kisdedet. Elmondták azt az üzenetet, a kisgyermekről, akik hallották, azok elcsodálkoztak azon, amit a pásztorok mondtak. Mária mindezeket megőrizte a szívében. A pásztorok elmentek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente.

Forrás:

parochia.hu/

almasi.hu/

katolikus.hu/

biblia.hu/

kép forrás:

fk-tudas.hu/

Jézus gyermekkora

A gyermek Jézus

A gyermek Jézus

Jézus gyermekkorát Názáretben töltötte. Jól nevelt engedelmes gyermek, gyors észjárású, korához képest komoly és bölcs. Jézus nem vetette meg a kétkezi munkát, sokat segített Józsefnek aki ács volt. Jézus gyermek és fiatalkorában nem mutatta meg képességeit.

Jézus 12 éves volt mikor Józseffel és Máriával templomba ment Jeruzsálembe, most járt életében először templomban, és látta a húsvéti szent misét, imádkozott a többi hívővel együtt, itt értette meg küldetésének fontosságát.

Szülei elindultak hazafelé, de Jézus maradt, három napig keresték, tudós tanítok társaságában a templomban találták meg (L2,48-49).

Amikor szülei meglátták, megdöbbentek, anyja pedig így szólt hozzá:

“Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én nagy bánattal kerestünk téged.”

Mire ő így válaszolt:

“Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?”

Nem értették válaszát, hazatértek. Jézus ezután is engedelmes fia volt szüleinek, tudását bővítette és ezt másokkal is megosztotta.

Forrás:

biblia.hu/

adventista.hu/

immanuel.hu/

katolikus.hu/

Kép forrás:

fk-tudas.hu/

Jézus megkeresztelése

 


Keresztelő János ismerte Jézus születésének körülményeit, de nem ismerték egymást. János, hirdette Isten országának közeli eljövetelét, megkeresztelte az embereket és hirdette a bűnök megbocsájtását. (Mk. 1,7).:

  “Utánam jő, aki erősebb nálam, akinek nem vagyok méltó, hogy lehajolva saruja szíját megoldjam”

Mikor Jézus elment Keresztelő Jánoshoz, János előbb tiltakozott, majd elvezette Jézust a Jordánhoz  és megkeresztelte (Mt 3,14-16)

Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt a menny, és látta, hogy Isten Lelke galamb formájában aláereszkedik, és őreá száll.

Forrás:

biblia.hu/

http://adventista.hu/

immanuel.hu/

immanuel.hu/

Jézus Keresztre feszítése

Jézus keresztre feszítése

Jézus keresztre feszítése

Az utolsó vacsorát Jézus a tanítványaival fogyasztotta el. A Húsvéti bárány elfogyasztása után az asztalnál megáldotta és szétosztotta a kenyeret  és a bórt. Ezeket a szavakat mondta (Mt26,26-28):

“Vegyétek és egyétek, ez az én testem.”

“Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az szövetség vére, mely sokakért kionttatik a bűnök bocsánatára.”

Vacsora után kimentek az olajfák hegyére a Getsename kertbe, tanítványai elaludtak , Jézus imádsággal töltötte az estét.

Késő éjszaka Júdás és egy csapat katona érkezett a Getsename kerthez, s Júdás jelére:

“Akit megcsókolok azt fogjátok el.”

Jézus tudta mit tervezett Júdás, nem ellenkezett mikor elfogták. Kalifás főpap elé vitték, hamis vádakkal illeték, majd reggelig kegyetlen szolgák vigyáztak rá. Péter még az éjszaka folyamán háromszor megtagadta Jézust, ahogy ezt ő elmondta neki. Másnap Poncius Pilátus római helytartó elé vitték. Pilátus nem találta bűnösnek Jézust. A nép nem engedett, keresztre akarták feszíteni.

Megkorbácsolták, levetkőztették piros köpenyt adtak rá, majd töviskoronát tettek a fejére, arcul köpték s csúfolták. Keresztfát tettek a fejére, elindult a nagy tömeg a Koponya- hegyre. Útközben Jézus a kereszt súlya alatt összeesett, ezért rákényszerítettek egy embert Simont, hogy ő vigye tovább.

A Koponya -hegyen előbb a két latort akik végig Jézus mellett haladtak az úton, kötözték keresztre. Majd Jézust, előbb két kezét majd lábait szögezték a keresztfához. Ruháját elvették, s elosztották tovább gúnyolták és köpködték. Keresztfára táblát raktak felirattal: INRI- Iesus Nazerenus Rex Iudeorum- Názáreti Jézus a zsidók királya.

Forrás:

zsozirisz.hu/

szentiras.hu/

urantia.org/

immanuel.hu/

katolikus.hu/

Kép forrás:

fk-tudas.hu/

Jézus halála és feltámadása

Jézus feltámadása

Jézus feltámadása

A nép sokáig gúnyolta, mondták neki ha valóban Isten fia akkor szabadítsa ki magát. Erre Jézus így felelt(L 23, 34):

“Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek.”

Az egyik lator, a kereszten szintén gúnyolta, a másik arra kérte emlékezzen rá ha elérkezik a mennyek országa. Jézus neki ezt felelte (L 23,43):

“Még ma velem leszel a paradicsomban.”

A keresztfa alatt állt Mária, Jézus anyja, János (kit nagyon szeretett),  Jézus meglátta őket és ezeket mondta(J 19,26-27):

“Asszony íme a te Fiad.” ” Íme a te anyád.”

12 órától 3 óráig sötétség borította a földet. 3 órakor Jézus felkiáltott (Mt 27,46; Mk 16,34):

“Éli, Éli lamma szabaktani” ” Istenem, Istenem miért hagytál el engem?”

Kicsit később (J19, 28):

” Szomjazom”

Egy asszony ecetes ruhát tett a szájához. Jézus megint felkiáltott(j 19,30):

“Beteljesedett”

Utolsó szava(L 23,26):

” Atyám kezedbe ajánlom lelkemet!”

Jézus lehajtotta a fejét s meghalt. a fold remegtet, a sírok megnyíltak a halottak feltámadtak.

József, Jézus tanítványa, Jézus testét elkéri Pilátustól, leemelték a keresztről és becsavarták tiszta lepelbe, és József behelyezte a kőbe vésett sírba. A sír elé nagy követ gurított. Másnap öröket állíttattak a sír elé, mert emlékeztek, hogy Jézus mondta nekik 3 nap múlva feltámad.

A hét első napján reggel Mária és Mária Magdolna a sírhoz érve látták hogy az üres. Angyalok Azt mondták hogy vigyék hírül az apostoloknak, hogy Jézus feltámadt és Galileában láthatják őt.

Forrás:

immanuel.hu/

katolikus.hu/

krisztus.eu/

adorans.hu/

Kép forrás:

fk-tudas.hu/

Irgalmas Jézus

Jézus és Fausztina nővér

Jézus és Fausztina nővér

Fausztina nővér Lengyelországban született (1905. aug. 25) Belépett az Irgalmasság Anyja gyülekezetbe, 20 évesen. Születésétől vezette az ima szeretete, s ez végig kísérte életét. Életét feláldozta a bűnösökért. 33 évesen halt meg Krakkóban (1938. okt. 5)

II. János Pál pápa boldoggá-(1993. 04. 18),  majd szentté (2000. 04 30) avatta Fausztina nővért. Mindkét avatás Húsvét 2. vasárnapjára esett. II. János Pál pápa innentől Húsvét 2. vasárnapját   Isteni Irgalmasság vasárnapjának  rendelte.

Irgalmas Jézus képe

Napló 47;49

„Este, amikor a cellámban voltam, megpillantottam az úr Jézust fehér ruhában. Egyik kezét áldásra emelte, a másikkal megérintette mellén a ruháját. Melléből a ruha nyílásán két ha­talmas sugár tört elő, egy piros és egy halvány…. Kis idő múlva azt mondta Jézus: “Fess egy képet annak alapján, amit látsz, ezzel az aláírással: Jézusom, bízom Benned” .
„Azt kívánom, hogy a képet húsvét után az első vasárnapon ünnepélyesen áldják meg. Ez a vasárnap legyen az Irgalmasság ünnepe!”

 

Irgalmasságnak ünnepe

Napló 699;  965; 300;

„Azt kívánom, hogy legyen az Irgalmasságnak ünnepe. Azt kívánom, hogy a képet, melyet ecsettel fogsz megfesteni, húsvét után az első vasárnapon ünnepélyesen áldják meg! Ez a vasárnap legyen az Irgalmasság ünnepe.”

“Azt kívánom – mondta Jézus – hogy az Irgalmasság ünnepe menedék és menekvés legyen minden lélek, de főleg a szegény bűnösök részére.”

“Keserves szenvedéseim ellenére elvesznek [egyes] lelkek. Utolsó mentőövet adok nekik, ez Irgalmasságom ünnepe. Ha nem dicsőítik irgalmamat, örökre elvesznek.” Aki ezen a napon az Élet Forrásához járul, bűnei és az értük járó büntetés teljes elengedését nyeri el.”

“Ezen a napon megnyílik irgalmam mélysége: a kegyelmek tengerét árasztom minden lélekre, aki irgalmam forrásához közelít. Egy lélek se féljen közeledni hozzám, még ha bűnei skarlát pirosak lennének is.”

Az Isteni Irgalmasság rózsafüzére

Napló 811; 1541;1731; p29; 754

“Ha ezt az imát haldokló mellett mondják, mérséklődik Isten haragja és mérhetetlen irgalom veszi körül a lelket.”

Az általános ígéret így hangzik:

“Úgy tetszik nekem, hogy ez által az ima által mindent megadjak, amire engem kértek …

ha ez megegyezik akaratommal.”

“E rózsafüzér imádkozásával közelebb hozod hozzám az emberiséget.”

“Azokat a lelkeket, akik ezt a rózsafüzért imádkozzák, már életükben körülöleli irgalmam, különösen pedig haláluk óráján.”

Az irgalmasság rózsafüzér ima kezdete:

egy- egy  Miatyánk ,Üdvözlégy Mária Hiszekegyet.
A nagy szemek:

„Örök Atya! Felajánljuk Neked a Te szeretett Fiadnak, Jézus Krisztusnak , Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét, engesztelésül bűneinkért és az egész világ bűneiért.”

A kis szemek:

„Jézus fájdalmas szenvedéséért irgalmazz nekünk és az egész világnak!”

Az irgalmasság rózsafüzér végén 3 ×:

 „Szent Isten, Szent, Erős Isten, Szent, Halhatatlan Isten, irgalmazz nekünk és az egész világnak!”

Az Irgalmasság órája

Napló 1572

 “Valahányszor hallod, hogy hármat üt az óra, merülj el teljesen irgalmasságomban, dicsőítsd és magasztald; hívd le az egész világra hatalmát, főleg a szegény bűnösökre, mert az irgalom ebben az órában nyílt meg teljesen a lelkek számára.”

 

“Igyekezz ebben az órában elvégezni a keresztutat! – mondta Fausztinának – Ha ez nem lehetséges, kis időre térj be a kápolnába, tiszteld irgalommal teli Szívemet a Legméltóságosabb Oltáriszentségben. Ha ez sem lehetséges, akkor merülj el imádságban – ha röviden is – ott, ahol éppen vagy.”

Az Irgalmasság tiszteletének terjesztése

Napló 1572

“Azokat a lelkeket, akik irgalmasságom tiszteletét terjesztik, egész életükben megoltalmazom, mint gyengéd anya óvja csecsemőjét. Haláluk óráján pedig nem bírájuk, hanem irgalmas Megváltójuk leszek.”

Forrás:

metropolita.hu/

youtube.com/

www.irgalmasjezus.hu/

barmherzigkeit-gottes.de/

 Kép forrás:

fk-tudas.hu/

Jézus családfája

JézuJézus családfa, Gyöngyöspata

Jézus családfa, Gyöngyöspata

Jézus családfájáról a Máté evangéliumában 1, 2- 17 és Lukács evangéliumában olvashatunk.

Az evangéliumok eltérnek  egymástól. Lukács evangéliuma Jézus származását Ádámig vezeti vissza , Máté viszont Ábrahámig.

A két evangélium eltérését többféle képen magyarázzák:

  • Máté evangéliuma  Dávid hivatalos családfáját, míg Lukács a tényleges rokoni ágát mutatja be Józsefnek.
  • Lukács Mária családfáját (Nátánon keresztül aki Dávid másik fia), Máté, József családfáját ( Dávid fián Salamonon keresztül)
  • Máté az elsődleges családfát, míg Lukács az ún. „sógorházasságok” adatait jegyezte le.

Forrás:

biblia-tarsulat.hu/

katolikus.hu/

gotquestions.org/

refpasaret.hu/

Kép forrás:

fk-tudas.hu/

Jézus magyar volt

Jézus pártus kapcsolata
Jézus pártus kapcsolata

Jézus magyar származásának gondolatával először Horváth István keszthelyi plébános foglalkozott. 1827- ben egy magán levélben írta le meggyőződését, Villax zirci apátnak

 „Arra a soha nem képzelt meggyőződésre jutottam, hogy a Mindenható az első emberben magyart alkotott, de ne gondold, hogy megháborodtam, mert hála Istennek, eszem még ép és szigorú kritika szerint ítél.”

Horváth István, híres történész volt, ezzel a kijelentésével nevetség tárgyává vált

Badiny Jós Ferenc tudós, a magyar és a sumér nép rokonságában látta a Jézus magyar származását. Jézus sumér nép utódjának pártusoktól származott. Kutatásait a magyarság múltjában végezte a mítoszok alapját figyelembe véve egészen a bibliai Nimródig.

Felvetései számos kritikát kapott.

Forrás:

magyarfoldre.hu/

magyarmegmaradasert.hu/

mariaorszaga.hu/

wikipedia.org/

Kép forrás:

fk-tudas.hu/

Jézus csodatételei

Jézus-csodatétele

Jézus-csodatétele

1, Étel ital csodák

  • A víz borrá változtatta: Galilea, egy kánai menyegzőn, anyja Mária és a tanítványok jelenlétében (J. 2,1-11)
  • Kenyér szaporítás 5000 embernek, húsvét előtt (Mt 14,13- 21; M 6,30- 44; Lk 9,10- 17; J 6,1-14); kenyérszaporítás 4000 embernek ( Mt 15, 32-39; 8,1-10)

2, Tengerrel kapcsolatos csodák

  • Csodálatos halfogás: Genezáret –tó partján (Lk 5,1-11)A második csodás halfogás (Jézus feltámadása után) Jézus 3. megjelenése Jánosnál.(J 21,1 –14)
  • A vihar lecsendesítése, Pünkösd után, a Genezáret tavon (Mt. 8,23-27; Mk 4,35-41; Lk 8,22-25)
  • Jézus a vízen jár, Péter életét megmenti, miután Péter is járt a vízen  (Mt 14, 25- 31; Mk 6,45- 56; J 6, 15- 21) Mk 6,45-56; Jn 6,15-21)

3, Halott feltámasztások

  • Jairus leányának feltámasztása Kafarnaumnál, közben egy vérző asszonyt Jézus ruhájának érintésével ment meg (Mt 9, 18- 26; Mk 5, 21- 43; L 8, 40- 56)
  • A naimi ifjú feltámasztása, tavasz végén egy özvegyasszony egyetlen fiát támasztotta fel a temetésén (L7,11- 17)
  • Lázár feltámasztása Betánia faluban a 4 napja halott Lázárt támasztotta fel Jézus, ez a cselekedete vezetett  arra, hogy kivégzik (J 1, 11- 45)

4 Gyógyítások

  • Leprás gyógyítása( Mt 8,1-4; Mk 1, 40- 45; L 5,12-16)
  • Kafarnaumi százados szolgáját gyógyította meg Jézus, méltatlannak tartotta magát arra hogy csodát kérjen Jézustól ezért ezt mondta neki:

„Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj!” – de annyira hitt Jézusban, hogy így folyatta: „csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám”.

A szolgáló hamar felgyógyult. A római helyőrség katonájának szavait első mondatát :

 „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj!”

Szent áldozás előtt a hívők imáiban hallhatjuk (romai istentisztelet) (Mt 8,5- 13; Lk 7,2- 10; J 4,47-54)

  • Péter anyósa, Jézus kezétől elmúlt a láza (Mt 8,14;Mk 1,29-34; L 4,38
  • A garadai megszállottak, Jézus ördögöt űz a garadai pogányokból (Mt 8,28- 34; M 5,1-20; Lk8,26-39)
  • Az ina szakadt ember,  Kafarnaumban, Péter házában gyógyította meg a béna embert akit odavittek. (Mt9,1- 8; Mk2,1-12; Lk5,17- 26)

További gyógyítások:

  • A két vak ( Mt9,27-31)
  • A két jerikói vak (Mt 20,29 –34; Mk 10,46-53) Lk 18,35-43)
  • A néma megszállott (Mt 9,27-34); Lk 11,14-16)
  • Az elszáradt kezű ember (Mt 12,9-14; Mk 3,1-6; Lk 6,6-11)
  • A vak és néma megszállott (Mt 12,24-30; Mk 3,22-24; Lk 11,14-23)
  • A kánaáni asszony leánya (Mt 15,21-28; Mk 7,24-30)
  • A holdkóros fiú Mt 17,14-21; Mk 9,14-29;Lk 9,37-42)
  • A süketnéma (Mk 7,31- 37)
  • Egy vak (Mk 8,22-26)
  • A meggörbült asszony (Lk 13,10-16)
  • A vízkóros ember (Lk 14,2-6)
  • Tíz leprás (Lk 17,11-19)
  • Az 38 éve béna ember (J 5,1-9)
  • A vakon született  (J 9,1-41)

Forrás:

lexikon.katolikus.hu

wikipedia.org

zsozirisz.hu

szentiras.hu

Kép forrás:

fk-tudas.hu

Jézus ima

Chotki

Chotki

A Jézus imádság, módszere Az Áthosz- hegyen alakult ki a XIII. század- ban, írásos nyomai vannak (Nikheporosz, Sinaita Gergely). A források szerint a Jézus imádságot egy nem túl magas (17- 20 cm) zsámolyon ülve, a fejet és vállakat lehajtva, s a szemet a szívbe irányítani. A légzést lassítani és egyé válni az imádsággal.

A Jézus imádság elnevezései:

  • A nyugatiaknál : szív imája
  • A szlávoknál és a görögöknél: belső imának (lelki)

A Jézus ima magyarul így hangzik:

Uram, Jézus Krisztus, Élő Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!

Az ima szövege természetesen változhat, egyes részei elmaradhatnak:

Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!

Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam, bűnösön!

Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam vagy rajtunk!

Az imát imafüzér segíti, orosz elnevezése chotki, görögül pedig komboskhini. Az imafüzért fonalból csomózzák A csomók száma lehet 33 Jézus földi éveire utalva, 50 és 100 szem. A szemek nincsenek elválasztva folyamatosak általában, esetenként a 100 szemesnél lehet nagyobb- esetleg fából vagy más anyagból készült szem. A végét csomózott kereszt zárja aminek a végén bojt van. A bojt a bűnbánat könnyei és a veríték letörlésére szolgál. Színe fekete. A keleti szerzetesek maguk készítik az imafüzért a Jézus imát imádkozva.

Forrás:

chotki.hu

epa.oszk.hu

chotki.hu

wikipedia.org

Kép forrás:

pemptousia.com

Jézus szobor

Jézus szobor, Brazília

Jézus szobor, Brazília

Rio de Janeiroban áll Brazília jelképe a Megváltó Krisztus szobra. Jézus szobra a Corcovado- hegy ( Cukrosüveg-hegy) tetején áll egy sziklafalon  (gránit) kitárt karokkal. A szobor súlya 700  tonna és 30 méter magas. Megközelíthető villamossal, autóval, gyalogosan 200 lépcső vezet a szobor aljához. A Megváltó Krisztus szobra, a világ 7 csodáinak egyike.

Don Pedro Maria Boss, 1850 táján vallási emléket szeretett volna építeni, ezért segítségért folyamodott a portugál hercegnőtől Izabellától. A katolikus pap kérését elutasították. 100. évfordulóját ünnepelte Brazília (1921), az évfordulóra pályázatot írtak ki. Heitor de Silva Costa tervei alapján gyűjtésbe kezdett  a városi főegyházmegye (Rio de Janeiro) egész Brazíliában.

A Párizsban készült szobrot több részletben készítették. A kezeket és a fejet a francia Paul- Maximiliam Landowski szobrász készítette (1926). Heitor de Silva Costa építészmérnök a karok és a törzs terveit készítette. Az időjárás változásait figyelembe véve a szobor elemeit vasbetonból, a borítás pedig zsírkőből készült. Darabokban érkezett meg a Jézus szobor Rio de Janeiroba, s vonattal vitték a tervezett helyére. Jézust ábrázoló szobrot 1931 október 12.- én avatták fel. 1965 -ben VI. Pál pápa és 1981 októberében János Pál pápa jelenlétében újra avatták a szobrot.

Forrás:

szatmar.ro

vitorlazas.hu

wikipedia.org

tap-portugal.hu

Kép forrás:

glogster.com

 

Jézus szíve virág

Szívvirág; Jézus szíve virág

Szívvirág; Jézus szíve virág


A nagy szívvirág (Lamprocapnos spectabilis) vagy (Dicentra spectabilis) keletről ( Kína, Korea, Japán) származik. Különböző néven ismert, Csüngő szív Jézus szíve virág, lakatvirág, vérző szív.

A szívvirág virágzata szív alakú, szirmai a pirostól a halványuló rózsaszínig pompázik. Nem egyszerre bontja szirmait, hanem folyamatosan áprilistól májusig. Az évelő virág szára üveges, vastag bolyhos gyökérzetben végződik.

A tápanyagban gazdag, humuszos talajban, és a félárnyékos – árnyékos helyen érzi jól magát.

Magassága elérheti a 40-80 centimétert is. Öntözés növekedéskor és nyáron gyakori. Szaporítható magról, tőosztással és dugvánnyal. Kártevői a levéltetvek és a meztelen csigák.

Forrás:

tuja.hu

hobbikert.hu

botanikaland.hu

bagira.eu

Kép forrás:

mrsjonesroom.com

Püspökladány Jézus

Püspökladány, Jézus jelenés

Püspökladány, Jézus jelenés

2010 – ben, Jézus arcképe jelent meg Püspökladány mellett a szántóföldeken. Az űrből készült műholdképen (Google térkép) Jézus arcmása volt látható pár órán keresztül. A hírről egy angol bulvárlap a  The Sun is írt. A jelenés óta bejárta az egész világot, Püspökladány szántóföldje egy ideig zarándok hely volt.

 Forrás:

haon.hu

dehir.hu

legifoto.hu

wikipedia.org

Kép forrás:

fk-tudas.hu

 

Jézus bizonyítása a következő weboldalon érhető el: Örök Élet – Jézus a Megváltó

 

Reméljük tudtunk segíteni.

Kellemes napot!

Fk-tudás.hu szerkesztősége

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Köszönöm, sokat tanulok :)

Advertisement

One comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.