Csala Zsuzsa

Csala Zsuzsa

Csala Zsuzsa (Újpest, 1933. július 9. – Budapest, 2014. február 22). Jászai Mari-díjas, színésznő, érdemes művész.

Tartalomjegyzék:

Rövid élettörténete:
Díjai:
Színpadi szerepei:
Játékfilmjei:
Tévéfilmjei:
Szinkronszerepei:

Rövid élettörténete:

Csala Zsuzsa, Újpesten 1933. július 9-én született. 16 éves volt amikor Pártos Géza felfigyelt rá egy gimnáziumi színjátszó csoportban. Az ő tanácsára jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Nem végezte el, mivel a harmadik évben eltanácsolták.
Az Állami Déryné Színházhoz szerződött 1954-ben. Majd 1959-től egy évig az egri
Gárdonyi Géza Színház tagja volt. 1960-ban a Vidám Színpad tagja lett. 40 évig szerepelt itt, majd 2000-től napjainkig a budaörsi Játékszín tagja volt. Ő volt egyidőben a lottózás reklámarca és még polgárőrként is dolgozott. Gépkocsi-tolvajokat is üldözött, és a Magyar rendőrnők Szervezete tiszteletbeli tagjának is megválasztották. Nagy Fradi szurkoló volt.

Fiatalon

Fiatalon

 

Díjai:

Jászai Mari-díj (1974)
Érdemes művész (1986)
Marton Frigyes-díj (2007)

 

Színpadi szerepei:

Több száz színpadi szerepe volt. Alább látható néhány ezekből a darabokból.

Brand: Hamilton család
Csizmarek Mátyás: Bújócska
Skvarkin: Az idegen gyermek
Moliere: Dandin György vagy a megcsúfolt férj
Forgách István: Vándormadarak
Macchiavelli: Mandragora
Magellhaes: Párizsi cukrászda
Gombos Imre: Pataki szüret (avagy a vőlegénység három próbája)
Szirmai Albert: Mágnás Miska
Farkas Ferenc: Anyósgenerális (Vők iskolája)
Miljutyin: Nyugtalan boldogság
Ábrahám Pál: Hawaii rózsája
García Lorca: Don Perlimplin és Belisa szerelme a kertben
Csizmarek Mátyás: Házassági alkalmazott
Bogoszlovszkij-Szolodar: Jobb, mint otthon
Abay Pál: Szeress belém
Kertész Imre: Doktorkisasszony
Rónai Miklós: Legfeljebb elválunk
Szinetár György: Susmus
Gyárfás Miklós: Férfiaknak tilos
Róna Tibor: Több nyelven beszélünk.
Királyhegyi Pál: Könnyű kis gyilkosság.
Róna Tibor: Kicsi vagy kocsi?
Katajev – Aldobolyi Nagy György: Bolond vasárnap
Selmeczi Tibor: Romkabaré.
Praxy: Hölgyeim, elég volt!
Huszka Jenő: Gül Baba.
Bencsik Imre: Kölcsönlakás.
Arnold-Bach: Apa csak egy van?
Kalmár Tibor: Kriminális kabaré
Straub Dezső: Nejcserés támadás
Réger Frigyes: Dollárpipi
Vaszary Gábor: Az ördög nem alszik
Harsányi Gábor: Erotica a Westenden

Játékfilmjei:

Csendes otthon (1957)
Szent Péter esernyője (1958)
A Noszty fiú esete Tóth Marival (1960)
Egy régi villamos (1960)
Jó utat, autóbusz! (1961)
Mici néni két élete (1962)
Tücsök (1963)
Kár a benzinért (1964)
Pacsirta (1965)
Tilos a szerelem (1965)
Minden kezdet nehéz (1966)
És akkor a pasas… (1966)
Nem szoktam hazudni (1966)
Hazai pálya (1969)
Alfa Rómeó és Júlia (1970)
A nagy kék jelzés (1970)
Csak egy telefon (1970)
Hatholdas rózsakert (1973)
Lila ákác (1973)
Égigérő fű (1979)
Nyitott ablak (1988)
Holnap történt – A nagy bulvárfilm (2009)

Tévéfilmjei:

Hagymácska (1962)
Színészek a porondon (1963)
Princ, a katona (1967)
A jövő század zenéje (1970)
Palacsintás király 1-2. (1973)
Kérem a következőt! (1974-1984) (Ursula hangja)
Le a cipővel! 1-2. (1976)
Második otthonunk: Az áruház (1977)
Második otthonunk: A munkahely (1978)
Vakáció a halott utcában (1978)
Disco-disco-disco (1979)
Szeszélyes évszakok (1981)
Skatulyácska királykisasszony (1985)
Kíváncsi Fáncsi (1986)
Trombi és a Tűzmanó (1988)
Kabarémúzeum (2006)
Antalosdi
Dácia
Játék az utcán
Kulisszatitkok
Teázzon a Kor Kontrollal

Szinkronszerepei:

A kis hableány: Carlotta – Edie McClurg
Kettős ágy: Sandra – Liz Fraser
Kíváncsi Fáncsi(1986)

Forrás:

wikipedia

hir24

kiemelt kép

fiatalon

 

Összegzés: 5 Kérdés – 5 Válasz

1.Mikor született Csala Zsuzsa?
1933. július 9-én.
2. Mikor halt meg?
2014. február 22.
3. Hol játszott 40 évig?
Vidám Színpad.
4. Melyik csapatnak szurkolt?
Ferencváros.
5. Milyen díjakat kapott?
Jászai Mari-díj, Érdemes művész, Marton Frigyes-díj.

A szerkesztő ajánlja, olvasd el te is:

Ágnes

Sör

Túzok

Fradi

Zöldike

 

Reméljük, hogy tudtunk segíteni!

Kellemes napot!

fk-tudas.hu szerkesztősége

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.