Oroszország

Oroszország vagy más néven Orosz Föderáció a világ legnagyobb állama. Területe 17.075,4 km², lakossága 143,2 millió fő. Fővárosa Moszkva, hivatalos nyelve az orosz, pénzneme az orosz rubel.

Tartalomjegyzék:

Oroszország
1. Földrajza
2. Vízrajza
3. Éghajlata
4. Növény- és állatvilága
5. Történelme
6. Államszervezet és közigazgatás
7. Gazdasága
8. Közlekedés
9. Népesség
10. Kultúra
11. Gasztronómia
12. Sport
13. Ünnepek
14. Űrhajózás
5 kérdés – 5 válasz

Oroszország:

1. Oroszország földrajza:

Oroszország vagy Oroszországi Föderáció a Föld legnagyobb kiterjedésű országa. Területe 17.075,4 km². Olyan nagy, hogy az Amerikai Egyesült Államok kétszer is elférne benne. Magyarország területének 180-szorosa. Lakosainak száma 143,2 millió fő, a Föld 9. legnépesebb országa.

Fővárosa Moszkva, amely egyben Oroszország legnagyobb városa is.

Moszkva

A szárazföldi szomszédjai északnyugatról Norvégia és Finnország, nyugatról Észtország, Lettország, Litvánia, délnyugatról Fehéroroszország és Ukrajna, a Kaukázusoknál Grúzia és Azerbajdzsán, ázsiai részről pedig Kazahsztán, Kína és Mongólia.

Területéhez tartozik a Kalinyingrádi exklávé is.

Északon és Keleten a Jeges-tenger és a Csendes-óceán határolja, melyeknek 37.000 km partvonala van. Több olyan vízterülettel határos Oroszország, amik bár nem tengerek, hanem a Jeges-tengerhez tartoznak, de saját nevük van: Barents-tenger, Fehér-tenger, Kara-tenger, Laptyev-tenger, Kelet-szibériai-tenger. A Bering-tenger, az Ohotszki-tenger és a Japán-tenger pedig a Csendes-óceán részei.

Legnagyobb szigetei a Novaja Zemlja, a Ferenc József-föld, Új-szibériai-szigetek, Vrangel-sziget, Kurir-sziget, Szahalin.

Oroszország felszíne igen változatos, nagy részét síkság teszi ki.

Orosz Föderáció

Nagy tájegységei:

Kelet-Európai-síkság (Orosz-síkság): az ország európai részén helyezkedik el. A Nyugat-szibériai-alföldtől délen a Kaukázus, keleten pedig az Urál választja el;
Urál-hegység: Európát választja el Ázsiától. Keleti lábának van a kontinensek határa;
Kaukázus: Két nagyobb vonulata van: Nagy-Kaukázus és Elő vagy Kis-Kaukázus. Oroszország legnagyobb területű hegysége;
Szibéria: Nyugat-szibériai-alföldre és Közép-szibériai-fennsík egységekre bontható.

Felszíne

2. Oroszország vízrajza:

Oroszországban több mint 200 ezer tó van, melyből a legnagyobb a Bajkál-tó, Ladoga-tó és Onyega-tó. A Kelet-Európai-síkság északi részén, a Nyugat-Szibériai-alföld részein, valamint az Északkelet-Szibéria területén vannak hatalmas mocsárvidékek.

Az ország folyói:

az Ob: Ázsia leghosszabb vízrendszere,
az Amur;
a Léna: 4400 km hosszú;
a Volga: Európa leghosszabb folyója;
a Jenyiszej: a legtöbb vizet szállító folyó.

További nagyobb tavak a Don, a Daugava, a Pecsora, a Kubány és a Terek.

Mesterséges vízhálózata még a Szovjetunió korában épült fel 1930-tól, így Moszkvába 5 tengerről is el lehet jutni.

3. Oroszország éghajlata:

Meghatározó tényezők alakítják Oroszország éghajlatát. Távol van az Atlanti-óceántól, ezért az onnan érkező csapadékos légtömegek csak a nyugati határvidékig érnek. Az ország hatalmas mérete miatt és a tengertől való távolsága miatt éppen ezért a kontinentális éghajlat az uralkodó. Északon azonban szubarktikus éghajlat jellemző, déli hegységei megakadályozzák a meleg levegő beáramlását. Nyugat és észak felé a nyílt síkságok miatt az arktikus és az óceáni hatások dominálnak. Ezek miatt Oroszország nagy részén két évszakot lehet elkülöníteni: nyár és tél. Az ősz és a tavasz nagyon rövid ideig tart csak.

Tél Szibériában

Vagyis Oroszországban 4 éghajlat uralkodik: arktikus, szubarktikus, mérsékelt és szubtropikus.

4. Oroszország növény- és állatvilága:

Észak-déli irányba haladva növénytakarója övezetes:

sarkvidéki: a jégvilághoz alkalmazkodó élőlények, moszatok;
tundra: túlnyomórészt mohák és zuzmók élnek, majd dél-felé haladva törpe cserjék is megjelennek. Jellegzetes állata a rénszarvas és a lemming;
erdős tundra: fenyves őserdeje a legnagyobb a Földön. A hóbagoly és a sarki róka itt él;
tűlevelű és lombos erdő: jellegzetes tűlevelűi a lucfenyő, a szibériai lucfenyő, kamcsatkai jegenyefenyő, szibériai jegenyefenyő, vörösfenyő. Ezeket töri meg foltokban a nyír- és nyárfa ligetek. Hatalmas tőzegmoha lápok is tarkítják ezt a területet. Jellegzetes állatai a különféle rágcsálók, az őz, vaddisznó, európai bölény.
sztyepp: füves puszta, ahol sokféle rágcsáló, madár és ragadozó él.
félsivatag: szárazságtűrő növények maradnak csak meg, és az állatvilágot is csak a szárazsághoz alkalmazkodó fajok képviselik.

Nemzeti parkjai és természeti világörökségei:

Okszij Nemzeti Park: Oroszország legrégebbi nemzeti parkjaivá tartozik. Különlegessége a szibériai fehér daru neveldéje.
Kursiu Neriju Nemzeti Park: Litvániával közös nemzeti park.
Paanajärvi Nemzeti Park,
Vodlozero Nemzeti Park,
Bajkál-tó Nemzeti Parkjai:
Zabaikalsky Nemzeti Park,
Pribaikalsky Nemzeti park,
Tunkinsky Nemzeti park,
Kamcsatka vulkánjai,
Az Altaj Arany hegyei
Bajkál-tó,
Kamcsatka,
Kamiföld őserdői,
Lénai oszlopok,
Nyugat-Kaukázus,
Szihote-Aliny,
Vrangel-sziget,
Uvsz Núr-medence,
Putorana fennsík.

5. Oroszország történelme:

Már a kőkorszakban lakott volt ez a terület. Az első évezred elején megjelentek a Dnyesztertől keletre elhelyezkedő keleti szlávok, akik állandó harcot vívtak a szomszédos területeken államalakulatokat létesítő gótokkal, hunokkal, kazárokkal, alánokkal, mely harcok során törzsszövetségek jött létre. A 7-9. században elkezdődött a feudális viszonyok lassú fejlődése, megkezdődött a kézműipar különválása, és a primitív földművelést felváltotta az eke használata. Kialakultak az egyéni parasztgazdálkodáson alapuló falvak, meggyorsult a keleti szlávok osztálytagozódása, amely előkészítette a Kijevi Nagyfejedelemség létrejöttét. 882-ben Oleg novgorodi fejedelem elfoglalta Kijevet és egyesítette a keleti szláv törzsek egy részét, utódai pedig tovább növelték a fejedelemséget. 1237-ben Batu kán seregei megszállták Oroszország északkeleti területeit, 1240-ben pedig elfoglalták Kijevet, ezzel kezdetét vette a 250 évig tartó tatár uralom.

1242-ben Oroszország közvetlen szomszédságában a tatárok létrehozták az Arany Hordát, amely megbénította az orosz gazdasági és társadalmi fejlődést. A XIV. században újból felerősödtek a tatár támadások, és az ellenük való harcot a moszkvai fejedelmek vették kezükbe. A Dimitrij Donszkoj nagyfejedelem által vezetett haderő így győzelmet aratott a tatárok felett. Ez növelte a fejedelemség tekintélyét.

A központosított állam létrehozását III. Iván fejezte be, és az ő uralkodásának idejében ért véget a tatár uralom is. Soknemzetiségű állam jött létre feudális monarchia formájában. A nagyfejedelem irányítása mellett jelentős volt a szerepe a bojár dumának, vagyis tanácsnak. IV. (vagy Rettenetes, Rettegett) Iván tovább erősítette a központi hatalmat. 1552-56 között szervezett hadjárataival meghódította a kazáni, az asztraháni tatár kánságok területét.

A még szabad déli határterületekre szökött parasztokból jött létre az orosz társadalom egy sajátos társadalmi kategória: a kozákok.

1613-ban Mihail Fjodorovics cárrá választásával hatalomra került a Romanov-dinasztia, melynek legjelentősebb alakja I. (Nagy) Péter cár volt. Nevéhez fűződik, hogy nyugati mintára szervezett államot hozott létre. Reformjai az abszolút hatalom további megszilárdítását, az ország elmaradottságának felszámolását és a Fekete- és Balti-tenger irányába való terjeszkedést szolgálták. Az újonnan létrehozott hadsereg és flotta ellátására az orosz ipar is nagy fejlődésen ment keresztül, a kohászat is fejlődött. Új ipari létesítmények jöttek létre. A XVIII. század első negyedében 180 új manufaktúra létesült. A közigazgatás területén is reformokat vezetett be, a korábbi bojár helyébe a szenátus lépett. Igyekezett az orosz kultúra elmaradottságának felszámolására is.

Romanov család

1700 és 1721 közötti északi háború győzelme Oroszország területének jelentős növekedésével járt, de a balti-tengeri kijárót is megszerezték.

A XVIII. század második negyedében az uralkodó rétegek között harc alakult ki a trón birtoklásáért. I. Péter cár halála után a korona feleségére, I. Katalinra, majd unokájára, II. Péterre szállt. Az utóbbi hirtelen bekövetkezett halála után I. Péter unokahúga, Anna Ivanovna lett az orosz uralkodó, aki a legmagasabb tisztségeket német tisztviselőkre bízta. Őt I. Péter lánya, Jelizaveta Petrovna vette át, aki csökkentette a németek udvari befolyását.

A feudális kizsákmányolás módszerével próbálták a mezőgazdasági árutermelést növelni, amelyet 1760-ban kiadott rendelkezések is szabályozták, miszerint a földesuraknak korlátlan hatalmuk volt a jobbágyaik felett, ami 1773-75 között tetőzött a Pugacsov-féle felkelésben.

II. Katalin cárnő ezt a lázadást kegyetlenül elfojtotta, és a belső ellentmondásokat reformok végrehajtásával igyekezett leplezni. Fő célja a fekete-tengeri terjeszkedés és az orosz birodalom tekintélyének további növelése volt. A nagy francia forradalom hatással volt az oroszokra, és a cári kormány politikájának középpontjába került.

II. Katalin halála után I. Pál szerezte meg a cári koronát, aki bekapcsolódott a Franciaország elleni második koalícióba.

I. Sándor uralkodása alatt Oroszország ismét részt vett a Napóleon-ellenes harmadik koalícióban, azonban az austerlitzi és a friedlandi csatában elszenvedett vereség miatt kénytelen volt Oroszország békét kötni Franciaországgal.

1801-ben Oroszországhoz csatolták Grúziát, majd a 1804-12. évi orosz-perzsa háború eredménye az lett, hogy Azerbajdzsán északi területei is orosz kézre kerültek. Az 1806-tól 1812-ig tartó orosz-török háborúkor megszerezte Besszarábiát, majd 1809-1809 között az orosz-svéd háborúban pedig Finnországot. A gazdasági élet fejlődésére ható feltételek megszegése orosz részéről és a Napóleon világuralomra való törekvései a két országot egyre nagyobb konfliktusba sodorták. 1812-ben Oroszország részt vett Franciaország szétzúzásában.

A napóleoni háborúkat lezáró bécsi kongresszus biztosította a reakció európai uralmát. Ausztriával együtt Oroszország kezdeményezője volt a Szent Szövetség megalakításának.

I. Sándor vette át a hatalmat, akinek belpolitikájára jellemző volt a nyílt reakció és a terror módszere. Ekkor élénkült meg a dekabristák mozgalma.

I. Miklós uralkodása teljesen elfojtotta mindennemű haladó gondolatot. Törekedett a bécsi kongresszus és a Szent Szövetség által szentesített követelmények fenntartására, és az ún. keleti kérdést igyekezett megoldani. Erre irányult az 1826-28-as orosz-perzsa háború, valamint az 1828-29. évi orosz-török háború. Az 1830-31-es lengyel felkelést elfojtotta I. Miklós cár.

Oroszország igyekezett a balkáni előretörésre, de ez ellentéteket váltott ki Oroszország és Nagy-Britannia között, amely végül 1853-56 között a balkáni háborúhoz vezetett. Az oroszok vereséget szenvedtek, és kénytelenek voltak belátni saját erőtlenségüket, így a 1856-os párizsi békeszerződést kénytelenek voltak aláírni.

II. Sándor cárnak engednie kellett a kapitalista árutermelés követelményeinek, a parasztmozgalmak nyomásának, ezért előkészítette a jobbágyreformot. Ennek alapján 1861-ben kiadott rendelet kimondta a jobbágyrendszer eltörlését.

A XIX. század második felében felgyorsult a kapitalizmus fejlődése, fejlődésnek indult a nehézipar, ipari központok alakultak.

1864-ben befejeződött a Kaukázus meghódítása, majd 1864 és 1885 között pedig Közép-Ázsiáé is.

Az 1870-es években a narodnyik nevezetű mozgalom kezdett kibontakozni, és az 1880-as évek végére liberális áramlattá vált.

1883-ban Genfben jött létre az első marxista csoport, A Munka Felszabadulása néven, majd az 1880-as évek elejétől sorra alakultak Oroszországban is a marxista csoportok.

A XIX. század második felében az orosz kormányzásnak az volt a célja, hogy visszaállítsa a krími háborúban elszenvedett vereség miatt megrendült tekintélyét, kiterjessze hatalmát a Balkánra, valamint hogy mentesüljön a párizsi békében rákényszerített korlátozások alól.

A XIX. század végén Oroszország nagy ipari fejlődése ellenére is agrárállam maradt. A XX. század elejére hadserege is gyengült, vereséget szenvedett el az orosz-japán háborúban 1905-ben. A cárizmus tehetetlensége a háború során, az ország gazdasági helyzetének további romlása néptömegek forradalmi elszántságát erősítette. Csúcspontját az 1905-19078 közötti orosz polgári demokratikus forradalom jelentette. A forradalom vereséget szenvedett, a cári kormányzat több engedmény megadására kényszerült. A parasztság azonban tovább folytatta küzdelmét a nagybirtokrendszer felszámolása érdekében.

Oroszország Antanthoz való 1907-ben történt csatlakozása tovább fokozta Oroszország, Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia ellentét, amely hozzájárult az első világháborúhoz is. A világháború egyértelműsítette az oroszok gyengeségét, ugyanis a cári hadsereg németek elleni támadása már az első hetek után elakadt a Mazuri-tavaknál. Az osztrák-magyar csapatok gorlicei áttörése visszavonulásra kényszerítette az orosz hadsereget. Gyenge volt az orosz ipar, szállítási és ellátási nehézségek adódtak, amely nyilvánvalóvá tette, hogy Oroszország nem tudja eredményesen befejezni a világháborút.

1916-ra Oroszország népgazdasága a csőd szélére került. A háború éveiben a állandósult a kormányválság. 1917-ben kirobbant az ún. februári polgári demokratikus forradalom, amely megdöntötte a cári önkényuralmat.

Az 1917-es Októberi Szocialista Forradalom megdöntötte a tőkés- és a földesúri osztályok uralmát, október 25-én összeült a II. összoroszországi szovjetkongresszus, ahol kimondták, hogy a szovjetek vették át az uralmat, Oroszországot tanácsköztársasággá kiáltotta ki. Létrejött az első szovjetkormány, élén Leninnel. Az ezt követő polgárháborúk során jött létre az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság (SZSZK), a Belorusz SZSZK, Kaukázusontúli Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság (SZSZSZK). 1922-ben Oroszország és ez a három szovjetköztársaság megalakította Szovjetuniót, vagyis a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségét. További tagköztársaságok szerveződtek Közép-Ázsiában.

Az 1917-es októberi forradalom szellemi előkészítője és egyik vezére Lenin (1870-1914) volt, aki egyben létrehozta a szovjet államot, és vezetője is lett. Nevéhez fűződik a kommunizmus ideológiájának kidolgozása. Fiatalon megismerkedett Marx műveivel. A forradalom győzelme után a hatalom megtartása érdekében úgy gondolta, hogy feltétlenül békét kell kötni a központi hatalmakkal, és 1918-ban megalázó feltételekkel alá is írták az erre vonatkozó megállapodást. Lenin új gazdaságpolitika bevezetésével próbálta saját előképzeléseinek megfelelően alakítani a pártot és annak politikáját is, de ereje gyengült. Minden áron meg akarta akadályozni, hogy Sztálin hatalomra kerüljön.

Sztálin (1879-1953) fiatalon került be a munkásmozgalomba, aki 1901-től csak forradalmi tevékenységekkel foglalkozott. Emiatt többször volt börtönbe is. Az októberi forradalomban ő is részt vett. Lenin halála után a Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára lett, és ezután fokozatosan vezette be az egyre keményebb diktatúrát. Ez a terrorhullám 1937-38-ra elért a csúcspontra, ugyanis szó szerint megsemmisítette a szovjet tisztikart. 1945-ig volt az Állami Honvédelmi Bizottság elnöke, a Szovjetunió fegyveres erőinek főparancsnoka.

Rettegés uralta az országot a sztálinizmus idején, senki nem volt biztonságban. Az iparosítás erőltetett ütemben haladt. A második világháború még jobban kiszipolyozta a lakosságot, 26 millióan estek el a háborúban, de az anyagi kár is nagyon nagy volt, mégis a világ egyik szuperhatalmának számított.

1991-ig 15 tagköztársasága, 20 autonóm köztársasága, 8 autonóm területe és 10 autonóm körzete volt. Az autonómiák formálisak voltak, mert mindent Moszkvából irányítottak. A Szovjetunió közel 70 évig állt fent, és nagyhatalommá fejlődött. Gorbacsov 1985-ben megkezdte a nyitás (glasznoszty) és az átalakítás (peresztrojka) hatására a Szovjetunió belső felbontását, amely folyamatok 1991 augusztusáig tartottak. Egy sikertelen puccs után a tagköztársaságok folyamatosan kikiáltották függetlenségüket és leváltak a központi hatalomról. 1991. december 25-én szűnt meg a Szovjetunió, a jogfolytonosságot Oroszország vette át a nemzetközi szervezetekben.

A függetlenségi törekvések tovább erősödtek, amelyek közül legfontosabb a Csecsenfölddel vívott két háború, amelyből a második még napjainkban is tart.

Súlyos árat fizetett az orosz lakosság a rendszerváltás miatt, mert az életszínvonal és a termelés is lehanyatlott. A lakosság halálozási száma egyre csak nőtt, míg a születések száma nagyon alacsony volt. Ez a kedvezőtlen helyzet csak Putyin elnökké válásával változott meg, ugyanis az olajjövedelmek segítségével egyensúlyba tudta billenteni az orosz gazdaságot.

Vladimir Putyin államfő

6. Oroszország államszervezete és közigazgatása:

Oroszország államformáját tekintve szövetségi köztársaság. A nép közvetlenül választja az államfőt 6 éves mandátummal, aki egyben a hadsereg főparancsnoka. Vétójoga van a parlamentemben, ő tesz javaslatot a miniszterelnök személyére.

Oroszország címere

Oroszország föderatív felépítése a következő:

21 köztársaság,
9 határterület,
46 terület,
2 szövetségi jelentőségű város,
1 autonóm terület,
4 autonóm körzet.

Az Oroszországi Föderáció tagjainak élén helyben választott kormány áll, és a tagok két-két főt küldenek a Szövetségi Tanácsba.

Az önkormányzati rendszer abszolút nem volt egységes, így 2006-ban kezdődött meg az ország egész területére vonatkozó új szabályok szerinti egységes önkormányzatok kialakítása.

Politikai párjai: Egységes Oroszország, Orosz Kommunista Párt, Orosz Liberális-Demokratikus Párt, Igazságos Oroszország.

Az orosz hadseregen belül is jelentős változások következtek be, új fegyverek alkalmazása, a fegyverzet és a haditengerészet modernizálása.

7. Oroszország gazdasága:

Oroszország bővelkedik az energiahordozókban. A rendszerváltás után is nagy szerepe van az államnak a gazdaságban. Sok nehézséget örököltek az oroszok az előző rendszerből, és ahhoz, hogy a nemzetközi piacon versenyképesek legyenek, szervezett, jól átgondolt politika szükséges. Ráadásul a mezőgazdaságuk is hasonló nehézségekkel küzd, bár az ezredévfordulótól egyre nagyobb bevételekre tettek szert és így az életszínvonal is emelkedett.

Oroszországnak a legnagyobb a földgáz és kőszéntartaléka, exportbevételeinek nagy rész is ezek értékesítéséből származik. A szibériai lelőhelyeken történik leginkább kitermelés, azonban ez hatalmas költségekkel jár. A nagy kőolaj és földgáz árak jó hatással vannak az orosz gazdaságra. Azonban az ország gyengeségei közé tartozik, hogy nem történt meg az iparban a szerkezetváltás, így hiába vannak nagy ipari központok, ha nem tudnak versenyképes árukkal előrukkolni.

Az állam jelen van a gazdaságban is, és nem engedi ki a kezéből a stratégiai fontosságú vállalatainak irányítását.

A szovjet iparosítás jellemzi még most is az orosz ipari szerkezetet, vagyis a rendszerváltás óra nem történt korszerűsítés. A hadiipar is meggyengült, amikor világhatalmi szerepéből kikerült. Nagy ipari központok ott létesültek, ahol a népesség eloszlása és az ásványkincs lelőhelye a legmegfelelőbb volt. A régi iparvidékek Oroszország európai részén vannak, a szibériaiak fiatalabbak.

Moszkva köré tömörül a központi iparvidék, aminek fő profilja a gépgyártás és a vegyipar. Az északnyugati központ Szentpétervár, ahol fontos a fafeldolgozás és papírgyártás. A volgai iparvidék a Volga folyó és az Urál-hegység között elterülő földgáz- és kőolajlelőhelyek köré épült, amelynek jelentős a vegyipara és a gépgyártása (Lada gépgyártás).

Az uráli iparvidék a vas- és rézérc lelőhelyre települt, ahol kohászati üzemek létesültek, melyhez a nyugati területről bányászott kősó és kálisó biztosít alapanyagot. A szibériai iparosítást megerősítette a transzszibériai vasútvonal kiépítése. Az iparvidékek függnek a külföldi befektetőktől, a világpiaci áraktól is.

A mezőgazdaságra hasznosítható földterületek Szibériában nem megfelelőek, emiatt a mezőgazdaság a déli sávra korlátozódik, és övezetes elrendezésű. Az északi területeken folyik rénszarvastenyésztés, a tajgán fakitermelés és prémes állatok tenyésztése. Földműveléssel csak kis területen foglalkoznak, csak ott, ahol az éghajlat megfelelő. Lombos erdők területén termesztenek burgonyát, rozst, takarmánynövényeket.

Az erdős sztyepp alkalmas a búza és a szemestakarmányok termesztésére, és erre épül a sertés és a szarvasmarha tenyésztése is.

Az ország hatalmas területén szállítani is kell a nyersanyagokat, ezért Oroszország közlekedése fontos szerepet játszik az iparban. Az ipari központoknál és a sűrűn lakott területeken jó a vasúthálózat kiépítése. A belvízi hajózás a Volgán a legjelentősebb. A légi közlekedés is szerepel a szállításban, de a személyszállításban is fontos. Az oroszok fő külkereskedelmi partnerei a szovjet utódállamok, vagyis Németország és Olaszország.

8. Oroszország közlekedése:

Jelentős vasúthálózata, melynek hossza 86 ezer km, ami a világ második leghosszabb vasútvonala. 43 ezer km elektromos vontatású. Elsősorban teherszállításra használják a vasutat, a bányákból a gyárakba, majd a kikötő felé. 30 ezer km ipari vasútvonala is van.

Szilárd burkolatú úthálózata 754 ezer km. Folyóinak hajózható hossza 102 ezer km. Nagy tengerparti kikötővárosai Arhangelszk, Kalinyingrád, Murmanszk, Novorosszijszk, Szentpétervár, Vlagivosztok.

Közúti közlekedésre alkalmas útvonalainak hossza 952 ezer km.

Oroszországnak 471 repülőtere van, melyek közül a legfontosabb nemzetközi repülőterek a moszkvai és a szentpétervári.

9. Oroszország népessége:

A 2010-es népszámlálási adatok alapján Oroszország népessége 142.905.208 fő. A nők aránya 53,7 %, 73,7 %-a városban él.

A legnépesebb városok:

Moszkva,
Szentpétervár,
Jekatyerinburg,
Nyizsnyij Novgorod,
Szamara,
Omszk,
Kazán,
Cseljabinszk,
Rosztov-na-Donu,
Ufa,
Volgográd,
Perm.

Oroszország lakosainak száma 1989 és 2002 között 1,8 millió fővel volt kevesebb, 2010-ben a 2002-es adatokhoz képest 2,3 millió fővel csökkent, vagyis népességfogyása gyorsul, lakossága öregszik. A születési mutatók is tovább romlanak.

Folytatódik Szibéria és a Távol-Kelet elnéptelenedése, több mint 19 ezer elnéptelenedett falu van az Oroszország területén.

Nemzetiségi megoszlását illetően a lakosság 78,8 %-a orosz, legnagyobb kisebbsége a tatárok, számuk csökken. Az oroszországi ukránok száma is csökken., de fogy a baskír, a csuvas és csecsenek száma is.

Hivatalos nyelv az orosz, emellett pedig beszélt nyelvek még az avar, csecsen, baskír, burját, tatár, udmurt, jakut, komi, mari, mordvin, kalmük, kabard.

Az Oroszországban élők 55 %-a ortodox, 18 %-a muszlim, 10 %-a protestáns, 7 %-a katolikus, 5 %-a zsidó és 5 %-a egyéb vallású.

10. Oroszország kultúrája:

Oktatási rendszere:

A szovjet hatalom idejében a nagyméretű analfabetizmus teljesen megszűnt, a lakosság módot kapott a kultúrájuk fejlesztésére.

1958-59 között 125.500 általános képzést nyújtó iskola működött.

Az 1724-ben I. Péter cár által alapított Orosz Tudományos Akadémiát 1925-ben a Szovjetunió Tudományos Akadémiájává alakították át.

Az egész oktatási rendszert a Szovjetunió Kommunista Pártja felügyelte, irányította. Gorbacsov a peresztrojka és a glasznoszty politikáján belül liberalizálta a kultúra helyzetét, beszűkült az állami támogatások mértéke is.

A 2000-es évek környékén az Orosz Föderációban 70 ezer állami általános iskola, 4100 szakképzési intézmény, 2600 állami középiskola volt. Az állami felsőoktatásban tanuló hallgatók száma a világ első helyét foglalja el, ugyanis 567 egyetemen, akadémián és főiskolán tanulhatnak a diákok.

A kis diákok 6-7 éves korban kezdik meg a 7 éves alapiskolát, majd a főiskolán 4 évet töltenek el (ez nálunk a középiskola), melyet követ a felsőbb iskola.

Felsőoktatási rendszerük hasonló a miénkhez, osztott rendszerű bolognai képzésben részesülnek a hallgatók.

A felsőoktatási intézmények hálózata jelentősen módosult, mert az állami intézmények mellett magán intézményekben is tanulhatnak.

Kulturális világörökségei:

Szentpétervári történelmi központja és a kapcsolódó műemlékegyüttesek,
Kizhi Pogost,
A Kreml és a Vörös tér Moszkvában,
Novgorod és környékének műemlékei,
A Szolovetszkij-szigetek kulturális és történelmi műemlékegyüttese,
Vlagyimir és Szuzdal Fehér Műemlékei,
A Szentháromság Szergejev kolostor építészeti együttese Szergejev Posagyban,
A Mennybemenetel temploma Kolomenszkojében,
A Komi-erdők,
A Bajkál-tó,
A Kamcsatka-félsziget vulkánjai,
Az Altáj-hegység Arany-hegyei,
A Nyugat-Kaukázus,
A Ferapontov kolostor együttese,
A Kazany Kreml történelmi és építészeti épületegyüttese,
A Sikhote-Alin,
Derbent-Citadella, ókori város és erődítményrendszer,
Wrangel-sziget és környezete,
A Novodevichy kolostoregyüttes,
Jaroszláv történelmi városmagja,
A Struve földmérő vonal,
Kursiu Nerija Nemzeti Park (Litvániával közös),
Uvs Nuur medence (Mongóliával közös).

Bajkál-tó

Kamcsatka-félsziget vulkánjai

Művészet:

Bizáncból a kereszténység elterjedésével együtt érkezett az ikon- és freskófestészet Oroszországba, mely világszerte híres. A XV. században élte aranykorát az orosz ikonfestészet, melynek egyik művésze Feofán Grek volt, aki a Velikij Novgorod templomait festette. Egy másik kiemelkedő személyiség Andrej Rubljov. A XVII. századtól már a központi téma a föld és a testi szépség kifejezése volt, hódított az udvari festészet. Az orosz művészek mellett hollandok, németek és lengyelek dolgoztak Oroszországban.

A XVII. század végén új műfajok érkeztek a nyugati művészetből, mint például a történelmi festészet, csendélet, tájképfestészet, de a portréfestészet megmaradt.

Festőiskolát hoztak létre a XIX. század elején. Napóleon bukásával hazafias érzések járták át a művészeteket is, így a tájképfestészet is új lendületet vett. A XIX. század második fele az érett orosz művészet ideje, vagyis amikor az orosz festők a legjobb műveket alkották meg. A XX. század első felében megjelent a szocialista realizmus, mely mindenhol jelentkezett.

Történelmi gyökerű az orosz zene, és a kereszténységgel párhozamosan fejlődött ki az egyházi zene. A XVI-XVII. században a lírai népdalok terjednek el. A XVIII. században megalapították a zeneszerzői iskolát. A nemzeti klasszikus zene megalapítója Mihail Glinka volt, aki létrehozta az új orosz zeneiskolát és számos operát, meseoperát alkotott zeneszerző társaival. Pjotr Csajkovszkij csodálatos műveket alkotott, melyek közül a leghíresebb művei a balettek: A hattyúk tava, Csipkerózsika, Diótörő, Jevgenyij Anyegin, Pikk dáma, Jolánta, Rómeó és Júlia nyitánya, Évszakok zongoraciklusa.

Az orosz irodalom egyik legrégibb irodalmi emléke az Ének Igor haláláról című mű, amely 1185 táján íródott. A XVII. századi írók figyelmébe az egyén és az emberi jellem kerül.

I. Péter cár uralkodásával új korszak kezdődött meg az orosz irodalomban, ugyanis a cár reformokat vezetett be, iskolákat és akadémiákat hozott létre. A klasszicizmus képviselője Kantyemir, Tregyiakovszkij, Lomonoszov, Szumarkov. A felvilágosodás irodalmának képviselői pedig Novikov, Fonvizin és Gyerzsavin. A szentimentalizmus az 1770-es években terjedt el, első képviselője Muravjov volt.

A XIX. században élte virágkorát az orosz irodalom, ekkor emelkedett világirodalmi szinte:

Vaszilij Andrejevics Zsukovszkij (1783-1852): orosz író, költő, műfordító, udvari tanácsos. A Romanov udvartartásában volt magas beosztásban, II. Sándor cár tanítója volt;
Alekszandr Szergejevics Puskin (1799-1837): költő, író, drámaíró, az orosz irodalom fejlődésének egyik meghatározó alakja. A modern irodalmi orosz nyelv megteremtője;
Mihail Jurjevics Lermontov (1814-1841): orosz költő, elbeszélő, drámaíró. Puskin mellett a romantika másik nagy alakja;
Nyikolaj Vasziljevics Gogol (1809-1852): ukrán származású orosz író, az orosz széppróza és drámairodalom egyik nagy alakja;
Ivan Alekszandrovics Goncsarov (1812-1891): orosz író, akinek leismertebb műve az Oblomov;
Ivan Szergejevics Turgenyev (1818-1883): író, drámaíró. legismertebb műve az Apák és fiúk regénye;
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (1821-1881): a világirodalom és az orosz irodalom egyik legjelentősebb alakja. A XIX. századi irodalom felemelkedésében nagy szerepe volt, az eszme-regény megalkotója a lélektani regény mestere;
Lev Nyikolajevics Tolsztoj (1828-1910): a realista próza mestere, jeles képviselője az orosz irodalomnak és a világirodalomnak is. Legismertebb művei a Háború és béke és az Anna Karenina;
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij (1823-1886): drámaíró, a realista drámairodalom alakja;
Anton Pavlovics Csehov (1860-1904): a XIX. századi orosz irodalom egyik legnagyobb alakja. Az ún. drámaiatlan dráma megteremtője és a novella megújítója;
Makszim Gorkij (1868-1936): orosz író, drámaíró. A szocialista realizmus legnagyobb alakja;
Mihail Afanaszjevics Bulgakov (1891-1940): az egyik legnagyobb orosz szatirikus író;
Iszaak Emmanuilovics Babel (1894-1940): író, drámaíró, újságíró;
Borisz Leonyidovics Paszternak (1890-1960): Nobel-díjas orosz költő, író, esszéíró, műfordító;
Mihail Alekszandrovics Solohov (1905-1984): Nobel-díjas orosz-szovjet elbeszélő, regényíró;
Konsztantyin Mihajlovics Szimonov (1915-1979): szovjet író, költő.

A XX. századi orosz irodalom képviselői: Ahmatova, Jeszenyin, Bugajev, Blok, Brjuszov, Merezskovszkij, Balmont, Tyetyernyikov, Ivanov, Annyenszkij.

11. Gasztronómia:

Oroszország kultúrájához szervesen hozzátartozik az orosz konyha is, amely élesen elkülönülő sajátosságokkal, vonásokkal bír, és világszerte elismert. Legismertebb orosz ételek közé a levesek tartoznak, pl. borscs, scsí. Rasszolnyik hidegtála is világhírű, főételek közül kaviáros ételei, halas ételei, salátái ismertek.

Borscs

Scsí

A mai orosz konyha a XIX. század végére nyerte el végleges formáját. Azaz több száz éven keresztül alakult, alakították. A cári Oroszország korából számos szakácskönyv és leírás jelent meg, maradt fent.

Az orosz konyha első korszaka a IX-XVI. századra tehető. Főleg búzából, hajdinából készült kása ekkor jelent meg. Ez a mai napig az egyik legnépszerűbb orosz reggeli, és az orosz hadsereg alapvető ételei közé számít. A hajdina is az egyik alapétel, orosz neve grecska.

Jellegzetes orosz étel még a hagyományos orosz fehér kenyér és a kovászos fekete kenyér.

Számos tatár étel került át az orosz gasztronómiába a megszállás ideje alatt, ilyen pl. a pelmeni, a lapsa.

Ebből a korszakból származik néhány orosz nemzeti ital, pl. kvász, medovuha, vodka.

A XVII. századtól változásokon ment keresztül az orosz konyha szerkezete, mert míg előtte a nemesi réteg és a parasztok ételei között nem sok különbség volt, addig a XVII. századtól fokozatosan változott, regionális változások is bekövetkeztek. Innentől kezdve a népi konyha egyre szegényesebb lett, míg a bojárok asztalán szerepelhetett akár ötven étel is. Nagy hatással volt az orosz konyhára a Kazanyi és Asztrahányi kánság meghódítása, Oroszországhoz kapcsolása, mert innen vették át a mazsolát, fügét, dinnyét, citromot és a teát.

I. Péter cár uralkodásával kezdtek teret hódítani a nyugat-európai ételek.

A XIX. század végére lényegében az orosz konyha elnyerte végleges formáját.

12. Sport:

Szinte minden küzdősport népszerű az oroszok körében, de űzik még a jéghokit, a labdarúgást, a vívást, a kézi- és kosárlabdát is.

Világhírűek tornászaik, téli sportot űzőik, birkózóik, atlétáik.

1980-ban Moszkvában volt a nyári olimpia.

2014-ben Szocsiban rendezték meg a téli olimpiát, és ebben az évben rendezik meg az első Formula 1 orosz nagydíjat is.

Oroszország rendezheti meg a labdarúgó-világbajnokságot 2018-ban.

13. Munkaszünettel járó ünnepei:

Újév: január 1.
Ortodox karácsony: január 7.
A Haza védelmezőjének napja: február 3.
Nemzetközi nőnap: március 8.
Munka ünnepe: május 1.
Győzelem napja: május 9.
Oroszország napja: június 12.
A Nemzeti egység napja: november 4.

14. Űrhajózás:

A XX. század lett az űrhajózás százada. Az orosz Ciolkovszkij és az amerikai Goddart rakták le a rakétatechnika alapjait 1910-ben. Az igazi áttörést a vegyi hajtóanyagú, többfokozatú rakétahajtómű létrehozása volt.

1957-ben jutatták a világűrbe a Szputnyik-1-et, amelyen utazott az orosz Lajka kutya. A teszt a kutya életébe került.

1961-ben Földkörüli pályára bocsátották a világ első embert szállító űrhajóját, melynek fedélzetén utazott Jurij Gagarin őrnagy is. A Vosztok-1 megkerülte egyszer a Földet és 108 percig keringett a Föld körül.