PlayStation

A PlayStation a Sony első játékkonzolja. A PlayStation 2, PlayStation 3, PlayStation 4 elődje.

Tartalomjegyzék:
PlayStation
PlayStation 2
PlayStation 3
PlayStation 4
PlayStation Portable
Kontorollerek
Játékok
PS Community
Árak
Alkatrészek
5 kérdés – 5 válasz

PlayStation:

A Sony első játékkonzolja. A PS2 és a PS3 elődje.

Nagy szerepe volt a játékipar megerősödésében, amikor berobbant a köztudatba. A konzol 1994. december 4-én jelent meg Japánban. Amerikában és Európában pedig 8 hónappal később.

A PS-től a PS3-ig mindig valami magasabb szintű, valami még minőségibb szórakoztatást kívántak elérni.

A Sony és Namco volt az első játékok fejlesztői (Air Combat, Tekken, Battle Arena Toshinden, Ridge Racer, Philosoma, Warhawk). A legtöbb Namco játék a játékprogramok átiratai voltak, ami sikerét növelte.

A vonzó külsővel párosult az is, hogy CD-t támogatta, így az integrált szórakozás első lépcsője is volt, mert a zenét és a videojátékot egyszerre lehetett kezelni. Az erősségek mellett megemlíthetjük a 3D-s grafikát és a CD-ROM által nyújtott hang- és képminőséget is.

2000-ben megjelent a PSOne, amely egy kicsinyített változat volt, de a méret mellett lényeges különbség volt a tápegység elhelyezése. Hozzátartozott egy LCD kijelző, használaton kívül a konzolra lehetett azt hajtani.

PS1

PlayStation 2:

Fejlesztését 1999-ben kezdték meg és 2000-ben dobták piacra a PlayStation 2, mely DVD lejátszással és USB csatlakozással rendelkező készülék volt. Képes volt a visszamenőleges játék-kompatibilitásra. Az egyik legnépszerűbb játékkonzollá nőtte ki magát, és a mai napig aktívan játszanak vele gyerekek és felnőttek egyaránt.

PS2

PlayStation Portable (PSP):

2004 év végén elérkezett az idő a PSP (PlayStation Portable) kiadására Japánban. 2005. március 24-én Amerikában, míg 2005. szeptember 1-jén az Európai Unióban és Ausztráliában is megjelent. Nagy teljesítményű hardver, UMD támogatás, MP3, játékok és filmek támogatása jellemez. Képes vezetékmentes internet kapcsolódásra. 19%-kal vékonyabb, 33 %-kal könnyebb, ráköthető a TV-re. 2007-ben debütált a PSP Slim, 2008-ban megjelent a PSP Slim 3. Követte a PlayStation Vita, ami azóta már nem a PSP sorozat tagja, hanem utódja.

Számos nagynevű játéksorozata van, pl.: Gran Turismo, Grand Theft Auto, Tekken, Final Fantasy stb.

PSP

PlayStation 3:

2007-ben megjelent a PS3, mely a világ legnagyobb teljesítményű rendszere. Sok új hardver mellett olyat biztosított, amit más rendszer előtte nem. Beépített Blu-ray Disc lejátszó, Remote Play a PS Portablevel, valamint új utak nyíltak meg a film, zene és tévés lehetőségek között is.

Elődeivel szemben új online szolgáltatásával, a PlayStation Networkkel lehetővé teszi a multiplayer (többjátékos, hálózaton keresztül több valós személy egymással vagy egymás ellen való játéka) játékot, tartalmak letöltését, böngészést.

PS3

PlayStation 4:

2013. február 20-án mutatták be egy sajtótájékoztatón. 2013. november 15-én jelent meg Észak-Amerikában, november 29-én pedig Európában, Ausztráliában. A PS4 újítása az x86-64 utasításkészletre épülő AMD processzor, melynek célja a játékfejlesztés megkönnyítése. Fontos újítás a GDDR5 8 gigás memória, a gyorsabb Blue-ray disk meghajtó, és a chipek. A Gaikai felhő alapú új szolgáltatását akarja elindítani, mellyel letölthető játékok és tartalmak lesznek. A PS App nevű alkalmazással a PS4 tulajdonosok második képernyőként használhatják tabletjüket és okostelefonjaikat.

 PS4

PlayStation Network (PSN):

A PS3, a PSP és a PS Vita konzol online rendszere, amely a játékosok közötti kommunikációt biztosítja. A világon több mint 70 millió regisztrált felhasználója van. 150 szerveren fut a hálózat és kb. 50 szoftver vezérli. 2012 óta átnevezték és Sony Entertainment Network (SEN) fióknak hívják, amely azonban a PSP felhasználókat nem érinti.

A PSN fizetős szolgáltatása a PS Plus.

PS Network logoKontrollerek:

A forradalmi hardver mellé a precíz vezetéshez szükséges vezérlés lételem. A PS két gombos helyett megjelent a DUALSHOCK kontroller, mely már 4 gombos kivitelezésű volt, majd követte a Dual Analog kontroller, amelyen már plusz 2 analóg joystick is volt. 2000-ben jelent meg a DUALSHOCK 2 PlayStation 2-re. Vibráló funkció, nyomásérzékelős gombok tették még magasabb szintű élménnyé az irányítást. 2007-ben került piacra a mozgásérzékelős SIXAXIS Wireless Controller.

DualShock 1

DualShock 1

DualShock2

DualShock2

Ezt követte a DUALSHOCK 3. Vezetékmentes csatlakozás, giroszkóp, dedikált PS gombok nyomásával az XMBTM kezelőfelület előhívása.

DualShock3

DualShock3

A Buzz! nagyméretű színes gombjaival a kvízjátékok kérdéseire pillanatok alatt megadható a válasz.

2010 mérföldkő a kontrollerek világában.

A PlayStation Move mozgásvezérelt kontroller megjelenésével precízen követi a játékos mozgását. A PlayStation Eye kamera szoros együttműködésben a PS Move-val valós időben jeleníti meg a mozdulatokat, így képes a játékos belecsöppenni a jelenet valójába. Könnyű, vezetékmentes.

PS Move

PS Move

A PS4 kontrollerje Share gombbal ellátott.

Játékok:

PS játékok közül számos nagy sikerűt lehet felsorolni. A Tomb Raider Laram Croftja 1996 óta a bolygó leismertebb videojáték figurája. A PS világában jártasak nem felejtik el a Resident Evil és a Silent Hill világát. A világ leghíresebb játékai és számos más játék jelent meg PlayStationre.

Az autóversenyért rajongók szinte a vezetőülésben érezhették magukat a Gran Turismo által, de még magasabbra tette a lécet ennek a játéknak PS2 és a PS3 verziója.

A Sony állandó fejlődését jól mutatja a PS 1 Tomb Raider nevű játékának bemutatófilmje, majd ugyanennek a PS 3-as változata:

PlayStation játékok listája

PlayStation 2 játékok

PlayStation 3 játékok

PlayStation 4 játékok

PlayStation Vita játékok

PSP játékok

PlayStation Community:

PS hírek, blog, cikkek, rendezvények, fórum, vásárlás

Árak:

Konzolvilág

Árgép

Konzolgame

Online hirdetési felületeken is számos használt PD játékkonzolt és játékot vásárolhatunk.

PS alkatrészek:

Konzolüzlet

Konzolstúdió

PSXShop

Konzolok szervize

 5 kérdés – 5 válasz:

1. Mikor jelent meg a PS először? Válasz: 1994-ben.

2. Hogyan nevezik a köztudatban a PlayStation Portablet? Válasz: PSP.

3. Milyen lejátszó van a PS3-ban? Válasz: Blu-ray Disc lejátszó.

4. Mikor jelent meg az új PS4 Európában és Ausztráliában? Válasz: 2013. november 29-én.

5. Hogyan nevezik a mozgásvezérelt kontrollert? Válasz: PS Move.

Képek forrása: PS logó, PS, PS 2, PS 3, PS 4, PSN logó, PSP, DualShock 1, DualShock 2, DualShock 3, PS Move.

Videók forrása: Gran Turismo Trailer, Tomb Raider Trailer PS 1-re, Tomb Raider Trailer PS 3-ra.

 

Reméljük tudtunk segíteni.

Kellemes napot!

fk-tudas.hu szerkesztősége

 

Szerkesztő ajánlja, olvasd el ezeket a témákat is:

The Pirate Bay

Papucs

Lakberendező

Antikvárium

Bőrgyógyász

Német nyelv

Akkumulátor

Olaszország

Nyár

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.