Grosics Gyula

Grosics Gyula

Advertisement

Hirdetés - Igazság Magazin

Grosics Gyula, a “Fekete Párduc”,  az Aranycsapat legendás hírű, 86-szoros  válogatott kapusa.
Tartalomjegyzék:

Élete:
Edzői pályafutása:
Sikerei, díjai:
Válogatott mérkőzései:

 

Élete:

Grosics Gyula 1926. február 4-én született Dorogon. Meghalt 2014. június 13-án Budapesten.

Grosics

Grosics

Szülei, hegedűművésznek vagy papnak szánták. 13 éves korában a Dorogi AC-ban kezdődött
a pályafutása. Egy véletlen folytán lett belőle kapus. 1940-ben éppen a templomba készült, csak előtte még kinézett a focipályára, ahol a csapat készült a következő idegenbeli meccsre. De akkor már a háború miatt, többen katonák voltak, köztük a csapat két kapusa is. Eleinte még a meccsekre kimenőt kaptak, de erre a meccsre már nem, mivel nem volt a csapatnak kapusa, az arra tévedő Grosicsra esett a választás. A bemutatkozás jól sikerült, a csapat nyert és itt el is dőlt Grosics Gyula sorsa. 1943-tól négy évig a helyi csapatnál védett. 1945-ben kerültek fel az első osztályba.  1947-től a MATEOSZ csapatának a hálóját védte. Majd 1950-ben került a Budapesti Honvédhoz. 1954-ig volt a kapusuk, ez idő alatt háromszoros bajnok lett.  Játékos pályafutását a Tatabányai BSC-nél fejezte be. 1956-tól 1962-ig volt a bányász csapat hálóőre. Összesen 394 első osztályú meccsen volt kapus. 1947-től 1962-ig 86 alkalommal volt a válogatottnak az első számú kapusa. Tagja volt az 1954-es VB döntő vesztes csapatának. Az elveszített döntő után, őt is utolérte a harag. A mai napig tisztázatlan maradt, hogy miért vádolták hazaárulással. 2 évig nem is védhetett, sem bajnokin, sem válogatott mérkőzésen. Visszatérése után még két VB-én védhette a kaput. 1958-ban és 1962-ben
Miért hívták Fekete Párducnak?  Nem csak a mozgása miatt, hanem mert ő volt az első olyan kapus aki fekete mezben szerepelt meccseken.
2008-ban többször is kórházba került. Tüdőgyulladást kapott több alkalommal. Kilyukadt a tüdeje is, de sikeresen megműtötték.

Edzői pályafutása:

Tatabányai Bányász: 1963
Salgótarjáni BTC: 1964-1965
KSI: 1966
Kuvait: 1966-1968

Sikerei, díjai:

1952 az Év sportolója
1959 az Év labdarúgója
Hatszor választották be az aktuális év világválogatottjába
Négyszer jelölték Aranylabdára
a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje
1995 MOB olimpiai érdemrend
1999 beválasztották a világ valaha élt tíz legjobb kapusa közé
A Dorogi FC Örökös Tagja
Dorog város díszpolgára
Szent István-díj
Magyar Szabadságért díj
Prima Primissima díj
Budapest díszpolgára
2008. novemberében a kelenföldi Budai Sport Általános Iskola vette fel a nevét
2009. május megalakul a róla elnevezett Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia.
Dorog, Tatabánya, Budapest XI. kerülete díszpolgára
Grosics Gyula Gyermektorna a Sportiskola SE szervezésében
Felcsúti Labdarúgó Akadémia tiszteletbeli elnöke
2009 az FTC leigazolt labdarúgója
A Nemzet Sportolója
Csík Ferenc-díj

 

Válogatott mérkőzései:

Dátum Helyszín Ellenfél Eredmény Kiírás Lecserélve
1. 1947.08.20. Budapest Albánia 3 – 0 Balkán-kupa
2. 1947.10.12. Bukarest Románia 3 – 0 Balkán-kupa
3. 1948.09.19. Varsó Lengyelország 6 – 2 barátságos
4. 1948.10.03. Újpest Ausztria 2 – 1 barátságos
5. 1948.10.24. Bukarest Románia 5 – 1 Balkán-kupa 57
6. 1950.06.04. Varsó Lengyelország 5 – 2 barátságos 75
7. 1950.09.24. Budapest Albánia 12 – 0 barátságos 73
8. 1950.10.29. Budapest Ausztria 4 – 3 barátságos
9. 1950.11.12. Szófia Bulgária 1 – 1 barátságos
10. 1951.05.27. Budapest Lengyelország 6 – 0 barátságos 75
11. 1952.05.18. Budapest NDK 5 – 0 barátságos
12. 1952.05.24. Moszkva Szovjetunió Moszkva-válogatott 1 – 1 barátságos
13. 1952.05.27. Moszkva Szovjetunió Moszkva-válogatott 1 – 2 barátságos
14. 1952.06.15. Varsó Lengyelország 5 – 1 barátságos
15. 1952.06.22. Helsinki Finnország 6 – 1 barátságos 46
16. 1952.07.15. Turku (FIN) Románia 2 – 1 olimpiai selejtező
17. 1952.07.21. Helsinki (FIN) Olaszország 3 – 0 olimpiai nyolcaddöntő
18. 1952.07.24. Kotka (FIN) Törökország 7 – 1 olimpiai negyeddöntő
19. 1952.07.28. Helsinki (FIN) Svédország 6 – 0 olimpiai elődöntő
20. 1952.08.02. Helsinki (FIN) Jugoszlávia 2 – 0 olimpiai döntő
21. 1952.09.20. Bern Svájc 4 – 2 Európa-kupa
22. 1953.04.26. Budapest Ausztria 1 – 1 barátságos
23. 1953.05.17. Róma Olaszország 3 – 0 Európa-kupa
24. 1953.07.05. Stockholm Svédország 4 – 2 barátságos
25. 1953.10.04. Prága Csehszlovákia 5 – 1 barátságos
26. 1953.10.11. Bécs Ausztria 3 – 2 barátságos
27. 1953.11.15. Budapest Svédország 2 – 2 barátságos
28. 1953.11.25. London Anglia 6 – 3 barátságos 78
29. 1954.02.12. Kairó Egyiptom 3 – 0 barátságos
30. 1954.04.11. Bécs Ausztria 1 – 0 barátságos
31. 1954.05.23. Budapest Anglia 7 – 1 barátságos 77
32. 1954.06.17. Zürich (SUI) Dél-Korea 9 – 0 vb-mérkőzés
33. 1954.06.20. Bázel (SUI) NSZK 8 – 3 vb-mérkőzés
34. 1954.06.27. Bern (SUI) Brazília 4 – 2 vb-negyeddöntő
35. 1954.06.30. Lausanne (SUI) Uruguay 4 – 2 vb-elődöntő
36. 1954.07.04. Bern (SUI) NSZK 2 – 3 vb-döntő
37 1954.09.19. Budapest Románia 5 – 1 barátságos 75
38. 1954.09.26. Moszkva Szovjetunió 1 – 1 barátságos
39. 1954.10.10. Budapest Svájc 3 – 0 barátságos
40. 1954.10.24. Budapest Csehszlovákia 4 – 1 barátságos 76
41. 1954.11.14. Budapest Ausztria 4 – 1 barátságos 83
42. 1956.09.16. Belgrád Jugoszlávia 3 – 1 Európa-kupa
43. 1956.09.23. Moszkva Szovjetunió 1 – 0 barátságos
44. 1956.10.07. Párizs Franciaország 2 – 1 barátságos
45. 1956.10.14. Bécs Ausztria 2 – 0 barátságos
46. 1957.09.15. Szófia Bulgária 2 – 1 vb-selejtező
47. 1957.09.23. Budapest Szovjetunió 1 – 2 barátságos
48. 1957.10.06. Budapest Franciaország 2 – 0 barátságos
49. 1957.11.10. Budapest Norvégia 5 – 0 vb-selejtező
50. 1957.12.22. Hannover NSZK 0 – 1 barátságos
51. 1958.04.20. Budapest Jugoszlávia 2 – 0 barátságos
52. 1958.05.07. Glasgow Skócia 1 – 1 barátságos
53. 1958.06.08. Sandviken (SWE) Wales 1 – 1 vb-mérkőzés
54. 1958.06.12. Sandviken Svédország 1 – 2 vb-mérkőzés
55. 1958.06.17. Stockholm (SWE) Wales 1 – 2 vb-mérkőzés
56. 1958.04.20. Budapest Jugoszlávia 4 – 0 barátságos
57. 1959.05.01. Drezda NDK 1 – 0 barátságos
58. 1959.06.28. Budapest Svédország 3 – 2 barátságos
59. 1959.09.27. Budapest Szovjetunió 0 – 1 NEK-selejtező
60. 1959.10.11. Belgrád Jugoszlávia 4 – 2 barátságos
61. 1959.10.25. Budapest Svájc 8 – 0 Európa-kupa
62. 1959.11.08. Budapest NSZK 4 – 3 barátságos
63. 1959.11.29. Firenze Olaszország 1 – 1 Európa-kupa
64. 1960.05.22. Budapest Anglia 2 – 0 barátságos
65. 1960.06.05. Budapest Skócia 3 – 3 barátságos
66. 1960.10.30. Brüsszel Belgium 1 – 2 barátságos
67. 1960.11.13. Budapest Lengyelország 4 – 1 barátságos
68. 1960.11.20. Budapest Ausztria 2 – 0 barátságos
69. 1961.02.17. Kairó Egyiptom 2 – 0 barátságos
70. 1961.04.16. Budapest NDK 2 – 0 vb-selejtező
71. 1961.04.30. Rotterdam Hollandia 3 – 0 vb-selejtező
72. 1961.05.07. Belgrád Jugoszlávia 4 – 2 barátságos
73. 1961.05.28. Budapest Wales 3 – 2 barátságos
74. 1961.06.11. Budapest Ausztria 1 – 2 barátságos
75. 1961.09.10. Berlin NDK 3 – 2 vb-selejtező
76. 1961.10.08. Bécs Ausztria 1 – 2 barátságos
77. 1961.10.22. Budapest Hollandia 3 – 3 vb-selejtező
78. 1961.12.09. Santiago Chile 1 – 5 barátságos 46
79. 1961.12.13. Santiago Chile 0 – 0 barátságos
80. 1961.12.23. Montevideo Uruguay 1 – 1 barátságos
81. 1962.04.18. Budapest Uruguay 1 – 1 barátságos
82. 1962.05.31. Rancagua (CHI) Anglia 2 – 1 vb-mérkőzés
83. 1962.06.06. Rancagua (CHI) Argentína 0 – 0 vb-mérkőzés
84. 1962.06.10. Rancagua (CHI) Csehszlovákia 0 – 1 vb-negyeddöntő
85. 1962.06.24. Bécs Ausztria 2 – 1 barátságos
86. 1962.10.14. Budapest Jugoszlávia 0 – 1 barátságos 4

Exkluzív interjú az Aranycsapat kapusával elolvasható ITT.

Források:

Kiemelt kép

Grosics kép

Grosics Gyula

DLSZ

HVG

Összegzés: 5 Kérdés – 5 Válasz

1. Mikor született Grosics Gyula?
1926. február 4-én.
2. Mi volt a beceneve?
Fekete Párduc.
3. Mennyi bajnoki mérkőzésen védett?
394.
4. Mennyi válogatott mérkőzésen szerepelt?
86.
5. Mikor halt meg?
2014. június 13-án.

A szerkesztő ajánlja, olvasd el te is:

Vándorsólyom

Labdarúgó VB 2014

Háziméh

Túzok

Vörösbegy

 

Reméljük, hogy tudtunk segíteni!

Kellemes napot!

fk-tudas.hu szerkesztősége

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:
Nagy István

"Amikor azt gondolod, hogy már minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy."

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.