Trónok harca

Trónok harca

Advertisement

Hirdetés - Igazság Magazin

A Trónok harca könyv első kiadása 1996-ban jelent meg, majd 2011-ben a regényből készült TV sorozat tette világhírűvé a George R. R. Martin által alkotott fantasy világot. A tűz és jég dala könyvsorozat eddig öt kötete jelent meg, a TV-ben pedig 2014. április 6-tól kezdik vetíteni a 4. évadot.

Tartalomjegyzék:
Westeros történelme
Családok
Trónok harca könyv
Folytatások
Trónok harca sorozat

 

Westeros történelme

Westeros

Westeros

A Trónok harca cselekménye nagyrészt az ismert világ Westeros nevű kontinensén játszódik. A földrészen különös éghajlat uralkodik: az évszakok nem ciklikusan váltakoznak; előfordul, hogy egy nyár, vagy egy tél akár hosszú éveken, évtizedeken át is eltarthat. Az eddigi leghosszabb tél egy generáción keresztül borította sötétségbe a kontinenst. Ezt az időszakot Hosszú Éjszakának nevezték el, mely idő alatt az északi jégtakaró egyre nagyobb területeket hódított meg, és ezzel együtt furcsa teremtmények, démoni lények jelentek meg, akik délnek vonulva minden élőlényt elpusztítottak, akik az útjukba kerültek. A Másoknak elnevezett szörnyetegek feltámasztották a megölt embereket, és ezáltal magukhoz tették hasonlatossá őket, így seregük létszáma egyre növekedett. Mivel közönséges fegyverekkel nem lehetett komolyabb sérülést okozni nekik, legyőzhetetlennek tűntek, egészen addig, amíg Westeros őslakói, az Erdő Gyermekei rá nem jöttek, hogy az obszidiánból készült fegyverekkel meg lehet ölni őket. A háborút Azor Ahai vezette a Mások ellen, és miután sikerült visszaűzniük őket az Örök Tél Földjére, Brandon Stark, az Építő az óriások segítségével megépíttette a Falat, ami a Jég-öböltől indulva a Reszkető-tengerig tart. Tizenkilenc őrtorony áll rajta, amikben az Éjszakai őrség tagjai felügyelik, hogy a Mások ne tudjanak ismét Westeros lakóira támadni. A közel 300 mérföld hosszúságú és 700 láb magas Falat az Erdő Gyermekeinek mágiája erősíti, vagyis olyan varázslatokat szőttek az irdatlan mennyiségű kőből, földből és jégből épült hatalmas építménybe, amelyek távol tartják a gonosz szándékú Másokat, és megakadályozzák, hogy keresztülhaladhassanak rajta.

A kistermetű, tünde-szerű lények (más fantasy világokban elfek), az Erdő Gyermekei – bizonyos források szerint óriásokkal együtt – uralták a kontinenst, amíg az Első Emberek meg nem jelentek délen, és Dorne felől elindultak hódító útjukra, ami során felperzselték az őslakók által tisztelt, különleges varsafákat (szívfa), és ezzel magukra vonták az Erdő Gyermekeinek haragját. Évszázadokon át tartó háborúskodás vette kezdetét, amelynek végén a két nép békét kötött, az Első Emberek birtokba vehették a nyílt területeket és a part menti vidékeket, a fennmaradó részeken – a kontinens belsejében, erdők mélyén, varsafa-ligetekben – pedig továbbra is az Erdő Gyermekei laktak. A két nép egymás mellett élése következtében az Első Emberek rövid időn belül átvették az Erdő Gyermekeinek vallását, és a Régi Isteneket kezdték tisztelni.

Évezredek teltek el, mire újabb emberek tették lábukat Westeros földjére. A mitológia szerint a Hét Hitét követő andalok előtt megjelent legfőbb istenük, és Westeros meghódítására szólította fel őket. Az Essos földjén elterülő Andalos-hegyénél élő hódítók hajókat építettek, és megindították évszázadokig tartó hadjáratukat. A háborúk során az Erdő Gyermekei fokozatosan eltűntek, az Elsők azonban kitartottak északon, így az andalok azt a területet nem tudták megszerezni – viszont idővel, házasságkötések révén ezeket a térségeket is a befolyásuk alá vonták. A meghódított területeket felosztották, és elterjesztették a Hét Hitét.

Ezt követően az andalok által hat királyságra felosztott területek, és az északi tartományok között hosszú ideig béke honolt, amikor keletről, Valyriából – a később „Hódító” nevet kiérdemlő – Aegon Targaryen Westerosra érkezett, és három sárkány segítségével elfoglalt hat királyságot, idővel pedig, hatalma megszilárdulása után a hetedik királyság is csatlakozott hozzá. Új fővárost emelt, Királyvár néven, majd feleségül vette húgát, így meggátolva, hogy vére, amivel a sárkányokat uralni képes ne keveredjen alantasabb fajjal. Azonban a sárkányok, messze Valyria tüzétől idővel elgyengültek, majd kihaltak.

Az utolsó sárkánykirály, II. Aerys Targaryen barátságosan viselkedett azokkal, akiket kedvelt, az ellenségeivel azonban kegyetlenül bánt, ezért őrült királynak is hívták. Segítőjének Tywin Lannistert nevezte ki, aki lányát, Cersei Lannistert a koronaherceg, Rhaegar jegyeseként képzelte el, azonban ő egy másik nőt vett feleségül. A herceg később ennek ellenére szemet vetett egy másik nőre is, Lyanna Starkra, aki azonban már Robert Baratheon jegyese volt. Rhaegar elrabolta a lányt, ezért a Stark-ház feje, és legidősebb fia Királyvárba utazott, hogy a király segítségét kérjék, II. Aerys azonban kivégeztette őket. Ennek következtében Eddard Stark és Robert Baratheon hadjáratot indítottak a király ellen, és a fővárosba vonultak, hogy kiszabadítsák Lyannát, de időközben Rhaegar megölte a lányt. Robert féktelen haragra gerjedt, legyőzte Rhaegar seregeit, és a koronaherceg is életét vesztette. Az ostrom során Tywin Lannister fia, a Királyi Testőrség tagja, Jaime Lannister megölte a királyt, amiért később Királyölőnek hívják. A győzelem után Robert Baratheon királlyá koronáztatta magát, majd feleségül vette Cersei Lannistert. A Targaryen örökösöket kivégezték, Rhaegar öccse, Viserys, és II. Aerys utódjával terhes anyja viszont el tudott menekülni. Nem sokkal később Sárkánykő várában megszületett Daenerys Targaryen.

 

Családok

Családi címerek

Családi címerek

A Trónok harca cselekményét befolyásoló családok közül a történet szempontjából az egyik legjelentősebb a Stark-ház. A család feje, Lord Eddard Stark lett Észak Őrzője barátja, Robert Baratheon trónra kerülése után, majd feleségül vette a Tully-ház idősebb lányát, Catelynt, és öt gyermekük született. Rajtuk kívül saját gyermekükként nevelték fel Eddard törvénytelen fiát, Havas Johnt, és a Vas-szigetek örökösét, Theon Greyjoy-t. Címerük a szürke rémfarkas fehér mezőben, jelmondatuk: „Közeleg a tél”.

A nagy házak közül a leggazdagabbak közé tartozik a Lannister-ház. A család harc nélkül hódolt be a Targaryen-háznak „Hódító” Aegon hadjárata során, később a családfő, Tywin Lannister az őrült király, II. Aerys Segítője lett. Az uralkodó halála után visszatért Kaszter-hegyre, lánya, Cersei nőül ment az új királyhoz, Robert Baratheonhoz, idősebbik fia, Jamie pedig továbbra is a Királyi Testőrség tagjaként Királyvárban maradt. Kisebbik fia, Tyrion (gúnynevén az Ördögfióka) azonban nem élvezi apja szeretetét, mivel Tywin őt hibáztatja azért, hogy felesége, Joanna belehalt a szülésbe. Ráadásul rendhagyó külsejével is kirí az andal kalandorok leszármazottainak vélt Lannisterek sorából, ezt pedig fényűző, luxus életvitelével próbálja ellensúlyozni. A család címere az aranyoroszlán vörös mezőben, hivatalos jelmondatuk: „Halld üvöltésem!”, ám van egy kevésbé ismert jelmondatuk is, amit mégis előszeretettel használnak: „Egy Lannister mindig megfizeti az adósságait”.

A Targaryen-dinasztia a Westeros keleti partjainál fekvő Sárkánykőről indult meghódítani a kontinenst. Uralkodásuk alatt törekedtek arra, hogy vérfertőző házasságok útján fenntartsák vérvonalukat, ám vélhetően emiatt sokuknál az őrület jelei mutatkoztak. II. Aerys halálát követően a családot kihaltnak hitték, azonban ketten túlélték, Viserys és a húga Daenerys, akik felnőve elhatározták, hogy visszaszerzik a jogosan az ő családjukat megillető Vastrónt. Címerük egy háromfejű vörös sárkány fekete mezőben, jelmondatuk: „Tűz és vér”.

Rajtuk kívül számos más ház is részt vállalt a történelem alakításában, és sokan közülük manapság is cselszövésekkel, ármánnyal próbálnak mások fölé emelkedni. A családok között zajló intrikák sűrűjében olykor nagyon nehéz eldönteni, hogy kiben bízhat az ember: a barátok és szövetségesek hamar a legádázabb ellenségekké válhatnak.

Trónok harca könyv

Trónok harca könyv

Trónok harca könyv

A Trónok harca George R. R. Martin: A tűz és jég dala regényciklusának első kötete. A regény cselekménye azzal kezdődik, hogy a Vastrón uralkodója, Robert Baratheon családja kíséretében meglátogatja régi barátját Lord Eddard Starkot annak birtokán, Deresben, hogy személyesen adományozza neki a Király Segítője címet, mivel a tisztség korábbi tulajdonosát meggyilkolták. Eddard vonakodva, de elfogadja a címet, és elhatározza, hogy felgöngyölíti a gyilkosság szálait, ráadásul Robert fia, a trónörökös Joffrey eljegyzi Eddard idősebb lányát, Sansát.

Indulásuk előtt Eddard egyik fia, Brandon szemtanúja lesz Jamie és Cersei vérfertőző együttlétének, mire a férfi lelöki őt egy toronyablakból, és a fiú súlyosan megsérül, de nem hal meg, csak az eszméletét veszti. Azért, hogy a fiú ne mondhassa el, mit látott, amikor felébred, egy bérgyilkos tör az életére, akit sikerül megfékezni. Eddard felesége, Catelyn számára ekkor válik világossá, hogy férje élete veszélyben forog, ezért azonnal utána megy Királyvárba.

A fővárosban a nő régi ismerőse és hódolója, Petyr Baelish segít neki, aki szerint a merényletet a Lannister-ház legfiatalabb gyermeke, Tyrion tervelte ki. Catelyn elfogja a férfit, és Sasfészekbe viszi kivégeztetni, ahol azonban egy bajvívás során Bronn, egy zsoldos Tyrion nevében elnyeri a férfi szabadságát, így szabadon távozhatnak. Eközben Eddard és két lánya, Sansa és Arya Királyvárba érnek, ahol a Segítő számára egyértelművé válik, hogy a királyt nem érdekli a kormányzás, valamint rövid nyomozás után rájön, hogy Robert gyermekei Jamie és Cersei Lannister vérfertőző kapcsolatából születtek, azonban mielőtt ezt Robert tudomására hozhatná, a király meghal egy vadászat során. Eddard el akarja fogattatni a királynét, aki azonban tőrbe csalja, és bebörtönzi, majd királlyá koronáztatják Joffrey-t, aki első parancsával lefejezteti Lord Starkot. A kivégzésnek a férfi mindkét lánya szemtanúja lesz, és bosszút esküsznek. Ezután polgárháború robban ki, és kezdetét veszi az öt király háborúja.

A történet mellékszálainak egyikén Havas Jon, Eddard Stark törvénytelen fia csatlakozik a Falon szolgáló Éjjeli Őrséghez, amelynek nagybátyja, Benjen is tagja. Egy felderítés után azonban Benjen és társai nem térnek vissza, hanem hónapokkal később holttestek kerülnek elő, amelyek az éjszaka folyamán felélednek. Havas Jon megmenti a kapitány életét, és ezután neki ajándékozzák a fattyak kardját. Ezután értesül apja haláláról, és elindul, hogy csatlakozzon a Királyvár ellen induló seregekhez, de társai lebeszélik róla, ezért marad a Falon, hogy szembenézzen az északról fenyegető túlvilági rémségekkel.

Eközben a tengeren túl Viserys Targaryen, a trónjáról letaszított II. Aerys egyetlen életben maradt fiú örököse minden erejével azon van, hogy visszaszerezze jogos trónját, és ő uralkodhasson a Vastrónon. Ennek érdekében még azt is vállalja, hogy érintetlen húgát, Daeneryst a nomád dothraki lovasok vezérének, Khal Drogonak adja, cserébe a nomád seregek támogatásáért. Az esküvő után a házaspár három megkövesedett sárkánytojást is kap ajándékba. A nomád vezér kezdetben csak testi vágyainak kiélésére használja újdonsült feleségét, de Daenerys nem szeretné, ha kihasználnák, ezért próbál kedves lenni a férfival, és rövidesen egymásba szeretnek. A lány teherbe esik, és elfogadja sorsát, hogy a nomádok vezérének társa, vagyis khaleesi legyen. Viserys türelmetlen, amiért Khal Drogo nem akarja a nomád seregeket azonnal Királyvár ellen vezetni, és megfenyegeti a vezért, hogy megöli Daeneryst, ha nem engedelmeskedik neki. A nomád vezér kegyetlenül megöli a férfit, akinek halála után húga, Daenerys kötelességének érzi, hogy ő szerezze vissza a Vastrónt. Khal Drogo nem sokkal később megsebesül, és a seb elfertőződik, a gyógyításával megbízott varázslónő (maegi) pedig megöli a Daenerys méhében fejlődő közös gyermeküket, a vezér pedig vegetatív állapotba kerül. Daenerys nem bírja ebben a helyzetben látni szerelmét, ezért megfojtja a férfit, majd megparancsolja, hogy Khal Drogo halotti máglyájánál égessék el a varázslónőt is. A nomád vezér holtteste mellé felhelyezik a három megkövült sárkánytojást is, majd miután a máglya hatalmas lángokkal égni kezd, Daenerys belesétál a tűzbe. Őseitől örökölt „sárkányvérének” köszönhetően azonban nem esik baja, ráadásul a tűzben a tojások is kikelnek, és mire kialszanak a lángok, a hamuban csak a meztelen lányt találják három újszülött sárkány társaságában.

Folytatások

A tűz és jég dala 1-5.

A tűz és jég dala 1-5.

A tűz és jég dala sorozatnak ez idáig öt kötete jelent meg. A Trónok harca folytatása a Királyok csatája 1998-ban jelent meg először. A történet közvetlenül ott folytatódik, ahol az első kötet cselekménye abbamaradt. A Vastrónon ülő Joffrey kegyetlenkedéseivel egyre ellenszenvesebbé válik népe szemében, és ez ellen még anyja sem tehet semmit. A trónt követelő Baratheon fivérek, Stannis és Renly pedig egymással is viaskodnak, miközben az észak királyának kikiáltott Robb Stark seregei élén azért tart Királyvárba, hogy megbosszulja apja halálát, és kiszabadítsa rabságban tartott húgait. Arról azonban ő sem tud, hogy kisebbik húga, Ayra megszökött Királyvárból, és kalandos úton próbálja megtalálni a családját. Eközben északon Havas Jon és társai expedíciót indítanak, hogy felkutassák eltűnt bajtársaikat, azonban nem azt találják a Falon túl, amire számítanak, keleten pedig Viharbanszületett Daenerys egyre nagyobbra növő sárkányai között, a dothraki nomádok élén szövögeti a Vastrón visszafoglalására irányuló terveit.

A harmadik kötet, a Kardok Vihara első kiadása 2000-ben jelent meg. A történet az öt király háborújának végéhez közeledik. Robb Stark eddig minden csatát megnyert, a Lannisterek azonban szövetségbe lépnek a Tyrell- és Martell-házakkal, így Joffrey támogatottsága jelentősen megnő. Stannis Baratheon vereséget szenved a feketevízi csatában, ezután visszavonul Sárkánykőre. A Falon túl Havas Jon csatlakozik a vadakhoz, és beleszeret egyikükbe, azonban ezzel megszegi az Éjjeli Őrségnek tett esküjét. Megjelennek a Mások, és megindulnak délre, hogy átkeljenek a Falon.

A következő két kötet, a Varjak Lakomája és a Sárkányok tánca eredetileg egy kötetnek készült, azonban az író többször is átírta a történetet, így a negyedik rész csak 2005-ben, az ötödik pedig 2011-ben jelent meg. A történet során a háborúskodásnak lassan vége szakad, miután Robb Stark halott, a többi hadvezér és trónbitorló pedig egyelőre visszavonul. A színlelt nyugalom mögött azonban többen is áhítoznak a koncra: a Vas-szigetek népe terjeszkedni szeretne, miközben egyre több pletykát hallani a Sárkányok Anyjáról, és három gyermekéről.

A regényciklus soron következő része, a The Winds of Winter a jelenlegi hírek szerint csak 2015-ben jelenik majd meg. Az angolul is tudó rajongók számára azonban nemrég egy kis ízelítővel szolgált a szerző, a készülő könyv egy teljes fejezetét el lehet olvasni:

The Winds of Winter: Mercy

Trónok harca sorozat

Daenerys Targaryen sárkánya

Daenerys Targaryen sárkánya

A Trónok harca című regényből készült első évad 2011. április 17-én került adásba az USA-ban, Magyarországon pedig már másnap levetítették – akkor még feliratosan. Mivel a pilot részt a nézők és a kritikusok is jól fogadták, a bemutatót követően két nappal már be is rendelték a második évadot, amely a Királyok csatája című kötet alapján készült el, és 2012. április 1-jén adták le először a tv-ben. A harmadik évad, amelynek bemutatóját 2013. március 31-én tartották már nem a teljes harmadik kötet történetét öleli fel, hanem annak csak felét. Ráadásul az első két évaddal ellentétben, a harmadik évad már nem követi annyira hűen a regény cselekményét, bizonyos részletekben eltér attól.

A sorozat készítői rengeteget dolgoztak azon, hogy a Trónok harca regényt filmre vigyék, de nem számítottak arra, hogy ekkora sikert érnek el vele. Az anyagi korlátozások ellenére sikerült egy olyan sorozatot megalkotniuk, ami nem csak a fantasy műfaj rajongóit szögezi a képernyő elé. A Trónok harca rajongó tábora már az első évad után is jelentősnek számított, mostanra azonban több millió nézőt vonz világszerte.

Interjú a Trónok harca forgatókönyvíróival

Mi hozza zavarba a Trónok harca színészeit?

 

 

Összegzés: 5 kérdés – 5 válasz

Mi a neve George R. R. Martin regényciklusának, amelynek első kötete a Trónok harca?

A tűz és jég dala.

Milyen címeket viselnek az egyes kötetek?

1. Trónok harca (A game of thrones), 2. Királyok csatája (A clash of kings), 3. Kardok vihara (A storm of Swords), 4. Varjak lakomája (A feast for crows), 5. Sárkányok tánca (A dance with dragons), 6. The winds of winter, 7. A dream of spring

Melyek azok a családok, amelyek leginkább befolyásolták Westeros történelmének alakulását?

Targaryen-dinasztia, Stark-ház, Lannister-ház, Baratheon-ház.

Hol található a Vastrón?

Királyvárban.

Melyik csatorna saját gyártású sorozata a Trónok Harca?

HBO.

 

Források: gameofthrones.hu, wikipedia.org

Hasznos linkek: hivatalos oldal (HBO), imdb.com, fan-site.hu

 

A szerkesztő ajánlja, olvasd el te is:

Európai Unió

Németország

Pünkösd

Sajószentpéter

 

Reméljük, hogy tudtunk segíteni!

Kellemes napot!

fk-tudas.hu szerkesztősége

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:
Samu István

“Tizenöt évembe került, mire rájöttem, hogy semmi tehetségem az íráshoz, de nem hagyhattam abba, mert már túl híres voltam.”

– Robert Benchley


Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.