Pannónia Fesztivál

Pannónia Fesztivál

Advertisement

Hirdetés - Igazság Magazin

Pannónia Fesztivál

2004 óta, évente rendezik meg a nagy sikerű Pannónia Fesztivált. Az idén már a 8. alkalom volt, amely sok jó zenekarral, jó bulikkal várta a közönséget.

Tartalomjegyzék

Pannónia Fesztivál 2014.

Facebook

Jegyek, bérletek

Fellépők

Képek

Rudimental

Eddigi Pannónia Fesztiválok

Pannónia Fesztivál 2014.

A Pannónia Fesztivál egy zenés rendezvény, amelyet pünkösd hétvégéjén rendeznek meg. A kezdetek kezdetén, Várpalotán rendezték meg, majd 2012-től Szántódpuszta az új helyszíne.

2014. június 5-8-ig került megrendezésre a VIII. Pannónia Fesztivál a Balatontól nem messze, Szántódpusztán.

Évente ez a rendezvény nyitja meg a zenei fesztiválok sorát Magyarország és a külföld fiataljai előtt.

A fesztivál Facebook oldala

pannoniafesztival

Pannónia Fesztivál jegyek, bérletek

A helyszínről

A Balaton déli partján, a 7-es főút mellett, a Szent Kristóf kápolna dombján, 400 hektár területen kapott helyet a fesztivál, ahol lehet kempingezni. A helyszínen egy 200 éves 1000 négyzetméteres borospince is hozzájárul a jó hangulathoz, a szórakozáshoz. Sőt, kerékpáron is meg lehet közelíteni a helyszínt, hiszen a Balaton körül kiépített kerékpárút jó testmozgás lehetőséget is biztosít, sokkal mobilabbnak érezheti magát a látogató.

Nemcsak autóúton és biciklin, hanem vasúton is jól megközelíthető a helyszín Szántód-Kőröspuszta megállótól kb. negyedórás séta a fesztivál területe.

Térkép

Térkép

A területen 3 helyszínen zajlanak a koncertek a 4 nap alatt:

Ballantine’s Nagysátor

Rckstr Metálsátor

Zeneszöveg.hu Nagyszínpad

Elérhetőségek:

Telefon/fax: 06/84 348-947, 06/84 348-714

Jegyek, bérletek

A fesztivál rendezőinek nagy erénye, hogy a koncertekre, valamint a fesztivál idejére nagyon baráti áron lehet jegyeket, bérleteket vásárolni. Mindenki karszalagot kap, amelynek sértetlenségére vigyázni kell.

Napijegy

A látogatók napijeggyel reggel 10- től másnap reggel 10-ig tartózkodhatnak a területen.

A napijegy ára csütörtökre elővételben 3500 Ft, aznap 3900 Ft.

Péntek, szombat elővételben 5500 Ft, a helyszínen 5900 Ft.

Vasárnapra elővételben 6900 Ft, aznap 7900 Ft a jegy ára.

Bérlet

Megvásárolhatók a helyszínen, valamint a PAFE hivatalos jegyértékesítő helyein, a TEX Hungary Kft. irodáiban (eventim). Fizetni lehet OTP és MKB  bankkártyával, illetve utalvánnyal.

Négynapos bérlet:

Az első 1000 bérlet 10 900 Ft, azon felül elővételben 12 900 Ft, a rendezvényen 13 900 Ft.

Háromnapos bérlet:

2014-ben, először került bevezetésre.

Az első 1000 bérlet ára 9 900 Ft, azon felül elővételben 11 900 Ft, a helyszínen pedig 12 900 Ft.

Kempingjegy:

Ha bérletük van, akkor ingyenesen igénybe lehet venni a kempinget. Ehhez még egy karszalag jár. Amellett, hogy a karszalag épségét megőrzik, be kell tartani a házirendet, amelyet bővebben megtalálnak itt: házirend

Tartalmazza a jegyvásárlás, a belépés, az ellenőrzés engedélyezését a biztonság érdekében, a tiltott tárgyakra vonatkozó szabályokat, a 18 év alattiak és állatok bent tartózkodásának szabályait. Ezen kívül tartalmazza a magatartási kódexet, és hozzájárulást kép- és hangfelvételek készítéséhez. A rendezvény területén orvosi és elsősegély-nyújtó hely működik, tűzgyújtási tilalom van. A kemping területén okozott kárt meg kell téríteni.

Pannónia Fesztivál 2014. fellépők

A fesztivál fellépői széles stílusbeli kínálatot mutatnak a rocktól a punk zenéig, a világzenétől az elektronikus zenéig. Tehát a közönség megtalálhatja a saját ízlésének megfelelő zenei irányzatot, amelyet kedvel.

Részletesebben a fellépőkről

Remélem, hogy találnak kedvüknek és ízlésüknek megfelelő fellépőt. S ne feledjék, jövőre is lesz pünkösd, valamint Pannónia Fesztivál.

30Y

A zenekar a pécsi, illetve szombathelyi buszjáratról kölcsönözte a nevét. Már 2013-tól jelen vannak a zenei életben. 2014-ben jelent meg „Ahogy elképzeltem” című lemezük.

A zenekar honlapján további híreket, koncert időpontokról tudnak tájékozódni, valamint dalaikat is meghallgathatják.

Honlap: 30y.hu

A láma dalai

Akkezdet Phiai

17 éve alakultak meg, de csak 2004-től vannak jobban jelen a hazai zenei életben.

Albumaik: Akkezdet, Kottazűr.

Alvin és a mókusok

Punkzenét játszó, 1993-ban alakult együttes.

Tagok: Pásztor István (Alvin), Csoma Viki, Szirota Márió.

Zenéjük, stílusuk, dalszövegeik népszerűek. 20 év alatt 17 album, videoklipek, koncertek tették ismertté a zenekart.

Honlap: alvinrecords

Asphalt Horsemen

Atomic Hooligan (UK)

Barbárfivérek

Honlap: bloosebroavaz

Biffy Clyro (SCO)

Skót rockzenekar, amely 1993-ban alakult meg. Nagy sikert a „Puzzle” című lemezük megjelenése hozta meg számukra. 2013-ban az „Opposite” című albumukkal kerültek a slágerlisták élére.

Blind Myself

Magyar hardcore/metál együttes. 1995-ben alakultak meg. Budapesten, majd az Amerikai Egyesült Államokban zenéltek. Vezetőjük Tóth Gergely. 2006-ig csak angolul énekeltek, majd megpróbálkoztak magyarul is. 5. nagylemezük már teljesen magyar nyelvű volt „Budapest, 7 fok, eső” címmel.

2005-ben, a Hungarian Metal Awards-on megkapták a „legjobb koncertzenekar” elismerést.

2006-ban a „legjobb album” és „legjobb produkció” volt az „Ancient Scream Therapy” című lemezük.

Íme, a legjobb videoklipjük, amely nemzetközi hírű:

A zenekar honlapja: blindmyself

Blizard

Honlap: blizardrocks.bandcamp

Brains

A zenekar 1994-ben alakult Szentendrén. Többféle stílusban „utaznak”, többféle átalakuláson ment át a csapat.

Albumaik:

1997. Színek

1998. Semmi komoly

2001. Dunakanyar

2006. Humanual

2008. Top Shotta

2011. Refresh The Style

2013. Full range

Honlap: brains

Buddhist Punkz (UK)

Belga

Tagok: Bauxit, Marvin, Még5Milliárd, Titusz, Tokyo

Alakulás: 1998-ban, Budapest,  XVII. kerület

Zenéjük alapvető szabályai: politikamentes, önkéntes, formalizált, független, tagdíjmentes.

Honlap: belga

Cadaveres

2005-től számítanak a hazai undergrund-metal zenei palettán. Azóta több országba is lejutottak koncertezni.

Első nagylemezük 2006-ban jelent meg „Soul Of A New Breed” címmel.

2007. Lost Souls- The Hidden Tracks

2008. Evilution és egy DVD: Devil’s Dozen

2010. MindStream

2011. DigitalScream kislemez

2013. DeMoralizer

Cloud 9+

Fiatal együttes. (1 éves) Stílusuk: élőhangszeres hiphop és rock, valamint elektronikus drum and basst játszanak.

Tagjai: Tóth Bertalan/gitár, Koller Márk/dob, Biksi Gábor/basszusgitár, Szivák Zsolt, MC. Skinny Boy.

Több reklám zenéjét szerezték, valamint több koncerthelyszínen ismerték meg őket. Így méltán lettek népszerűek rövid idő alatt a rajongók körében.

Cool Head Klan

Az együttes 1998-ban alakult. Stílusuk nehezen meghatározható, de koncertjeik szókimondó szövegeik és látványuk miatt nagyon népszerű a közönség körében. Sokat koncerteznek. Tagjuk volt pl. a Kárpátia zenekarból Csiszér Levente, Petrás János, Bankó Attila.

Jelenlegi tagok:

Molics Zsolt/ének, Ángyán Tamás/hegedű és gitár, Koós József/gitár, Koncz Tibor/basszusgitár, Hornyák Balázs/dob.

Dalriada

Autentikus magyar népzenét játszanak, idén 10 évesek.

7  lemezük jelent meg, köztük egy Arany-album, amely balladákat tartalmaz.

Honlapjuk: dalriada

Deniz

Honlap: deniznet

Depresszió

Népszerű magyarországi rockzenekar, amely 200-ben alakult, 5 fős banda. Számos közönségdíjat kaptak azóta, 6 lemezük és sok videoklipjük jelent meg.

Honlapjuk, ahol mindent megtudhatnak róluk: depressziomusic

DJ Fresch &Messy MC (UK)

Drum and DJ

DSP

Hazai rap stílusú zenekar. Több elismerést tudhat a magáénak: az év rapcsapata 2008 és 2011-ben, az év raplemeze, az év száma 2010-ben „Egyszer fent, egyszer lent” címmel, több közönségdíj stb.


2011. „Elmezaj” című 2. albumuk jelent meg, majd a Red Bull segítségével elkészítik a „Már megint” című videoklipet. A VIVA tévécsatorna is műsorára tűzte a magas nézettségi mutatók miatt.

Hétköznapi csalódások

Mottójuk: „Punk, ami igazán közel áll Önhöz!”

De beszéljen az együttes honlapja: hetkoznapicsalodasok

Hollywood Rose

Honlap: hollywoodrose

Honeybeast

Hősök

Veszprémi származású, hip-hop zenekar.

2003-ban megnyerték a Hiphop Mission tehetségkutatót.

2011-ben ünnepelték megalakulásuk 10 évfordulóját.

2012-ben felléptek a Szimfonik 2.0 rendezvényen.

2013-ban megjelent 5. lemezük, az „Érintés”.

Honlap: hosok

Insane

Az idén 15 éves zenekar több országban koncertezett már. Sőt Fonogram-díjat is kapott a modern metál stílusú zenét játszó formáció.

Honlap: insanemusic

Intim Torna Illegál

Népszerű hazai rockzenekar.

Honlap: intimtornaillegal

Ivan & The Parazol

2010-ben alakultak, rock and roll zenét játszanak.

Junkies

Kalapács

Kiscsillag

Tagjai: Lovasi András, Mihalik Ábel, Ózdi Rezső, Leskovics Gábor.

Több zenekar extagjaiból alakultak, 2008-ban.

Konyha

70-es évekbeli gitárzenét játszó, de azt modernizáló zenekar.

Honlap: konyhank

Kowalski Meg a Vega

Leander Rising

2009-től vannak jelen a zenei életben. Kezdetben szólóban lépett fel Köteles Leander, majd csatlakozott hozzá Vörös Attila 2010-ben. Budapesten alakultak igazán 4 fős csapattá, kiegészülve Takács Józseffel és Maczák Márkkal. Később Márk helyére Budai Béla állt be.

Honlap: leanderrising

LTJ Bukem (UK)

Ludmilla

Ismert DJ, aki több díjat is „bezsebelt” pályafutás során mint

Breakspoll 2013. Az év legjobb kiadója, Az év legjobb remixe,

Breakspoll 2012. Az év legjobb dala

A Beatporton 1. helyet kapott nyolcszor.

Hivatalos weboldala: ludmilla

Magashegyi Underground

Honlap: magashegyi

Majka és Curtis

Mary Podkins

4 éve játszanak future pop zenét. Több fesztiválon léptek fel mint Orfűi fesztivál, A38-as hajó, VOLT.

Honlap: marypopkids

Maxisun

Mobilmánia Feat Vikidál Gyula

Honlap: mobilmania.rockband

Mr. Busta

Ninjabreakz: Kruger & Adam Doplh

Ocho Macho

2003-ban alakultak kőszegi és szombathelyi származású 8 taggal. Stílusuk a reggae, punk, latin és a ska keveréke. Kétszeres platinalemezesek.

Mottójuk: „Élőzenét és koncertet mindenkinek!”

Ars poetica-juk:

„Óriási megtiszteltetés, amikor az emberek úgy döntenek, hogy aznap este minket választanak. Ezt mindig alázattal fogadjuk! Éppen ezért a mai napig izgulunk is, hogy át tudjuk-e adni azt, amit szeretnénk. És, hogy mi is az? Az élmény, az, hogy kikapcsolhassanak az emberek, hogy elfelejtsék gondjaikat, és hogy egyetlen nagy energia körbeöleljen minket. A zene a drogunk!”
Honlap: ochomacho

Ozone Mama

Modern felfogású, a 60-as és 70-es évek zenéjét kifejező stílusuk népszerű a közönség körében. Sok fesztiválon zenélnek évről évre.

Lemezeik:

2012. The Starship Has Landed című lemezükkel Fonogram-díjat nyertek.

2013. Freedom

Tagjai:

Dob- Tiszai Vivien

Ének- Székely Márton

Gitár- Gábor András

Basszusgitár- Dobos Gergely.

Honlap: ozonemama

Pál Utcai Fiúk

Magyar alternatív rockot játszó, 1983-ban alakult szigetszentmiklósi együttes. 25 éve vannak jelen a zenei életben Magyarország több koncertjén.

Tagok:

Gitár, ének- Leskovics Gábor

Ének- Potondi Anikó

Dobok- Farkas Zoli

Szólógitár- Molnár Balázs

Basszusgitár- Varga Laca

Albumaik:

Ha jön az álom

Bál

A nagy rohanás

Szerelemharc

Szajhák

Partizánok

Ha jön az élet

Legelő

Honlap: puf

Pannonia Allstars Ska Orchestra

11 fős ska zenét játszó zenekar, amely rövid idő alatt lett népszerű.

Tagjai:

Ének- Lord Panamo

Trombita, vokál- Koós-Hutás Áron

Harsona- Mr. Vajai

Alt szaxofon- Lukács Gábor

Tenor szaxofon- Meleg Tamás

Gitár- Nagy László

Gitár- Csáki kapitány

Basszusgitár- Dr. Strict

Dob- Lipi Brown

Hegedű- Barna György

Honlap: paso

Péterfy Bori & Love Band

Prosectura

Punk Whisky

2011-ben alakult, eredetileg punk zenét játszó csapat. Ma már a punk mellett népies, illetve világzenei kötődés is tapasztalható a zenéjükben.

Honlap: punkwhiskey

Punnany Massif

Quimby

2011-ben voltak 20 évesek, nagyon népszerű zenekar. 9 lemezük jelent meg eddig.

Ilyen pl. az Ékszerelmére, Kilégzés, Lármagyűjtögető, Kicsi ország, Kaktuszliget.

Honlap: quimby

Road

Albumok:

2004.Nem kell más

2006. Második harapás

2008. Aranylemez

2009. Heves Megye Lordjai

2010. Emberteremtő

2013. Tegyük fel

Több videoklip készült a dalaikhoz.

Honlap: road

Rózsaszín Pitbull

1995-ben alakult punk-rock együttes Komlóról.

Honlap: rozsaszinpittbull

Shy FX & Stamina MC (UK)

Siska Finuccsi

Smash Hifi (Leeroy Thornhill/The Prodigy) (UK)

Soerii & Poolek

Sub Bass Monster

Subscribe

Rock együttes 1999-től van jelen a hazai zenében.

Legújabb lemezük angol nyelvű.

Honlap: subscribe

Supernem

The Grenma

Skatepunk stílust játszanak 10 éve.

Honlap: thegrenma

The Idoru

The Offspring (USA)

Stílusuk: punk-rock. 30 éve zenélnek.

Tagok:

Ének- Dexter Holland

Gitár- Noodles

Basszusgitár- Greg K

Dob- Pete Parada

Honlap: offspring

Uzipov

Watch My Dying

Wondawulf Feat Jumodaddy

Yellow Spots

Többféle stílust ötvöznek, látványos koncerteket tartanak. Dalszövegeik furcsák, váratlan fordulatokkal.

Honlap: yellowspots.hu.hostbaby

Pannónia Fesztivál 2014. képek

esti koncertkép

esti koncertkép

Pannónia Fesztivál koncert

Pannónia Fesztivál koncert

Koncert

Koncert

Pannónia Fesztivál Rudimental

2013. május 16-19-ig tartó Pannónia Fesztivál egyik fellépője volt a Rudimental kquartett  Londonból. Zenéjük a drum and bass stílust képviselik. A zenekar 2010-ben alakult.

Tagjai: Piers Agget, Kesi Dryden, Amir Amor, DJ Locksmith.

Legnépszerűbb daluk a Feel the Love májusban vezette az angol és a skót toplistákat.

Eddigi Pannónia Fesztiválok

2013. pafe-2013-beszamolo

2012. Pannonia Fesztival

Pannónia Fesztivál jelképe

Pannónia Fesztivál jelképe

5      kérdés, 5 válasz

1. Mióta rendezik meg a Pannónia Fesztivált? – 2004 óta

2. Az idén hányadik alkalommal és mikor rendezték meg? – Az idén 8. alkalommal 2014. június 5-8 között rendezték meg a fesztivált.

3. Mikor koncertezett a Rudimental a Pannónia Fesztiválon? – 2013-ban

4. Milyen zenei stílusok képviselik magukat ezen a rendezvényen? – világzene, punk, ska, rock, metál, stb.

5. Miért jó elmenni a Pannónia Fesztiválra? – ez az első buli a fesztiválok sorában, közel a Balaton, olcsók a jegyek, jó a hangulat, könnyen megközelíthető

Forrás:

kulfoldi.zeneszoveg

pannoniafesztival

fesztivalportal

Pannónia Fesztivál

langologitarok.blog

Képforrás:

Kiemelt kép: fesztivalok.varosom

pannoniafesztival

vimeo

vilagjaromagazin

fesztival.ido

fesztivalportal

A szerkesztő ajánlja, olvasd el te is!

James Bond

Michael Jackson

Lenin

Dány

Hemoglobin

Reméljük, tudtunk segíteni.

További szép napot kíván az fk-tudas szerkesztősége!

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:
Földesi Magdolna

Nem az okos, aki sokat beszél. (orosz közmondás)
A tudás hatalom. (Sir Francis Bacon)

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.